Ferenc pápa reményt adott szavaival a Leszbosz szigetén lévő menekülteknek

Leszbosz |

<p>Ferenc pápa arra buzdította szombaton a görög Leszbosz szigetén lévő Moria menekülttábor mintegy 2500 lakóját, hogy ne veszítsék el a reményt, mert nincsenek egyedül, a nemzetközi közösségnek pedig azt üzente, &quot;méltóságteljes&quot; választ adjon a menekültválságra.</p>

 A világ 1,2 milliárd tagot számláló római katolikus közösségének vezetőjét, aki I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Ieronimosz athéni ortodox érsek társaságában járta be a tábort, könnyező és segítséget kérő menekültek fogadták. Többen sírtak, illetve a "szabadság, szabadság" szavakat skandálták, ahogy Ferenc pápa és a két vallási vezető üdvözölte az ottlakókat.

A menekült gyerekek rajzokat ajándékoztak a Vatikán vezetőjének, és fecnikre írt üzeneteket dugdostak a mellettük elhaladó pápa kezébe. Egy fiatal nő áttörte a rendőrségi kordont, az egyházfő lába elé vetette magát, és a sírástól elcsukló hangon azt mondta, menni akar.
    
Ieronimosz élőben közvetített beszédében a menekültválságot Európa "emberségének és szolidaritásának csődjelentésének" minősítette.
    
I. Bartolomaiosz szavaival közvetlenül a menekültekhez fordult, és azt hangsúlyozta, hogy aki tőlük fél, az még sosem nézett a szemükbe és sosem látta a gyerekeiket.
    
A három vallási vezető közös nyilatkozatban szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy "bátor" választ adjon e humanitárius válságra és annak kiváltó okaira. A dokumentum elismerte az eddigi erőfeszítéseket, azonban szélesebb körű nemzetközi konszenzust sürgetett és a jogállamiság, az emberi jogok és a kisebbségek védelme, az embercsempészek elleni küzdelem, a veszélyes útvonalak megszüntetése és a megbízható áttelepítési eljárások kidolgozása érdekében egy támogató program elindítására buzdított.
    
A látogatás további részében a három vallási vezető menekültek nyolc képviselőjével ebédel.

Az alábbiakban a Daily Mail Online által készített összeállítást láthatják:
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?