Ferenc pápa elítélte a pakisztáni merényletet

Vatikánváros |

<div>Elítélte a több mint hetven ember, köztük számos keresztény életét kioltó, húsvét vasárnap elkövetett pakisztáni robbantásos merényletet Ferenc pápa a Szent Péter téren összegyűlt zarándokok előtt elmondott húsvét hétfői imája végén.</div><div>&nbsp;</div>

Az egyházfő förtelmes és gyáva cselekedetnek nevezte a pakisztáni Lahor város egyik parkjánál elkövetett robbantást, és felhívta a pakisztáni hatóságokat, hogy védjék meg a vallási kisebbségeket.    "Húsvét szent ünnepét egy förtelmes merénylet vérrel szennyezte be, sok ártatlan embert a halálba rántva, nagyrészt családokat a keresztény kisebbségből" - mondta Ferenc pápa a Mennyek Királynője imádság végén.    "Az ország polgári hatóságaihoz és az állam minden szektorához fordulok, hogy tegyenek meg mindent a biztonság és nyugalom helyreállítása érdekében" - fogalmazott. "Újból megismételem: az erőszak és a gyilkos gyűlölet csak fájdalomhoz és romboláshoz vezethet. A tisztelet és a testvériesség az egyetlen út a békéhez" - hangsúlyozta a pápa.    Az egyházfő húsvét ünnepéhez kapcsolódóan arra hívta fel a keresztény hívőket: ne hagyják, hogy gondjaik és aggodalmaik eluralkodjanak rajtuk. A húsvét üzenete a remény - emelte ki Ferenc pápa.    Több ezren gyűltek össze húsvét hétfőn a Szent Péter téren, hogy meghallgassák az egyházfő Mennyek Királynője imáját, amely a nagyszombat és pünkösd közötti időszakban az Úrangyala (Angelus) imádság helyett hangzik el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?