Ferenc pápa: az állam alapvető érdeke a családok támogatása

Vatikánváros |

<p>Többgyermekes nagycsaládokat fogadott Ferenc pápa vasárnap a Vatikánban a Szent Család ünnepén.</p>

Hétezer,  négy vagy még több gyermekkel rendelkező család találkozott Ferenc pápával a vatikáni audiencia-teremben. Az olasz Nagycsaládosok Egyesülete által szervezett találkozón több európai országból érkezett család is részt vett, közöttük szlovák, lengyel és magyar nagycsaládok is.

     "Az egoizmustól megbélyegzett világban a nagylétszámú család a szolidaritás iskolája, ami az egész társadalom előnyére válik" - mondta Ferenc pápa. Az egyházfő az Itáliában alacsony demográfiai növekedésre hívta fel az olasz politika figyelmét, hangsúlyozva, hogy az "egyszázalékos születési arány a semmivel egyenlő". Hozzátette, hogy az olasz alkotmányban is szerepel a családok segítése, a gyakorlatban azonban keveset tesznek értük.

    Ferenc pápa  az állam alapvető érdekének nevezte, hogy befektessen a családokba.  Az egyházfő  imádkozott a gazdasági válságtól sújtott családokért, konkrét segítséget szorgalmazva számukra. Hangsúlyozta, hogy a munkájukat elveszítő szülők vagy az állást nem találó fiatalok miatt a családok a megosztottság és a magány áldozataivá válnak.

    A Szent Péter téren délben mondott beszédében Ferenc pápa a nagyszülők szerepét is méltatta, arra kérve a téren összegyűlt hatvanezres tömeget, hogy tapsolja meg  őket.

     A Szent Család ünnepnapjának az egyház 1969-ben a karácsony utáni  vasárnapot jelölte ki.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?