Őrizetbe vett kedden a brit rendőrség egy egészségügyi dolgozót, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolt nyolc csecsemőt, és meg akart ölni további hatot a nyugat-angliai Chester egyik kórházának újszülött osztályán.
Nyolc csecsemőt gyilkolt meg egy egészségügyi dolgozó Nagy-Britanniában
A hatóságok nem közöltek részleteket a gyanúsított nőről.
A rendőrség keddi közlése szerint nyolc esetből indultak ki, de immár az osztályon 2015 márciusa és 2016 júliusa között bekövetkezett 17 haláleset és 15, nem halálos kimenetelű keringés-összeomlás körülményeit vizsgálják.
"Az ügy természete és a folyamatban lévő vizsgálatok részeként számos szakorvossal egyeztettünk annak érdekében, hogy biztosítsuk a nyomozás lehető legalaposabb lefolytatását"
- mondta Paul Hughes felügyelő, a nyomozás vezetője. A rendőrség naprakészen tájékoztatja az áldozatok hozzátartozóit minden fejleményről - tette hozzá.
Ian Harvey, a kórház igazgatója úgy fogalmazott: "nem volt könnyű elhatározni magunkat, hogy megkérjük a rendőrséget: nyomozzon az ügyben. De mindent meg kell tennünk, amit tudunk, hogy megérthessük, mi történt itt, és megadhassuk a családoknak az általuk oly kétségbeesetten áhított válaszokat."
A kórház hivatalosan arra kérte a hatóságot, zárja ki, hogy a csecsemők nem természetes halállal haltak meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.