Fegyverkezik az ukrán társadalom

Kijev |

<p>Tömegesen fegyverezik fel magukat az Ukrajnában élők. A belügyminisztérium adatai szerint csaknem 40 ezer lőfegyvert vásároltak idén az országban - írta pénteki számában a Fokusz című hetilap.</p>

Az ukrán fegyvertartók szövetségének becslése szerint jelenleg 2 millió a legálisan és több mint 3,5 millió az illegálisan tartott lőfegyverek száma Ukrajnában. Évente 10 százalékkal növekszik a fegyvertartók száma.     Miközben az ukránok közül egyre többen veszik fontolóra, hogy valamilyen pisztolyt vagy puskát szerezzenek be önvédelem céljára, elkezdődött a parlamenti és társadalmi vita a fegyvertartás engedélyezésének módosításáról.     Augusztusban terjesztett a kormány Mikola Azarov miniszterelnök nevével a parlament elé egy törvényjavaslatot, amelyben kiterjesztenék azok körét, akik gumilövedékes önvédelmi fegyvert birtokolhatnak. Míg jelenleg ilyen fegyvert csak rendfenntartók, parlamenti képviselők és újságírók tarthatnak Ukrajnában, a törvénymódosítás elfogadása után bárki kaphat rá engedélyt, ha büntetlen előéletű és mentálisan egészséges.     Közben egy másik javaslatot bocsátottak társadalmi vitára az ukrán fegyvertartók szövetségének tagjai. Szerintük ugyanis a gumilövedékes fegyverek nem a legalkalmasabbak a támadók és a betörők elleni védekezésre, viszont az egymás közötti vitákat egyre többen igyekeznek majd ilyen önvédelmi fegyverekkel elrendezni.    Heorhij Ucsajkin a szervezet megfigyelőtanácsának elnöke az újságnak nyilatkozva rámutatott arra, hogy él az emberekben az a tévképzet, miszerint ezekkel a fegyverekkel nem lehet ölni.     "Ha pedig ezt gondolják, gyakrabban és indokolatlanul használhatják. Ezzel szemben viszont nem kevés az olyan esetek száma, amikor gumilövedék halálos sérülést okozott" - fejtette ki. Szövetsége ezért azt javasolja, hogy inkább az éles lőfegyverek tartását engedélyezzék.     "Ha bárkinél lehet éles pisztoly, akkor a tulajdonosa kétszer meggondolja, hogy lőjön vele" - érvelt Ucsajkin.     Szerhij Lvovics, az ukrajnai sportlövész egyesület elnöke szerint előbb fel kell készíteni a civileket a lőfegyverekkel való bánásmódra.     "A fegyvertartás a felelősség tekintetében egyenlő súlyú az autóvezetéssel, ezért az engedélyhez támasztott követelményeknek is hasonlóaknak kell lenniük" - fejtette ki.     A szakértő rámutatott arra is, hogy ha valakit gumilövedékes fegyverrel ölnek meg, az elkövetőt nem lehet a fegyver alapján azonosítani. Ezzel szemben egy éles pisztolyból kilőtt lövedéken olyan egyedi nyomokat hagy a fegyvercső, mint az ujjlenyomat, ezáltal a gyilkos fegyver azonosítható.    Lvovics meggyőződése, hogy jelentősen visszaszorítaná a bűnözést, ha minél többen felfegyverkeznének Ukrajnában. Példaként hozta a balti államokat és Moldovát, ahol szavai szerint a lőfegyvertartás legalizálása után 50-70 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma.     A fegyvertartással kapcsolatosan mindenféle módosítást ellenez  Hennagyij Moszkal ellenzéki parlamenti képviselő, volt belügyminiszter-helyettes.     "Őrült az, aki engedélyezi a lőfegyvertartást egy afrikai életszínvonalú országban, amely világvezető vodkafogyasztásban, és ahol minden negyedik lakos lelkileg sérült" - háborgott a képviselő. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?