Ezrek búcsúztatják a meggyilkolt lengyel kamionsofőrt

Varsó |

<p>Emberek ezrei búcsúztatják pénteken Lengyelországban Lukasz Urbant: a berlini terrortámadás során megyilkolt lengyel kamionsofőr lelki üdvéért gyászmisét tartottak Andrzej Duda államfő részvételétel, a fehér koporsóba helyezett áldozatot délután mintegy százhúsz teherautóból álló konvoj kíséri utolsó útjára.</p>

A 37 éves lengyel sofőrt a december 19-én este elkövetett merénylet után a fejét ért lőtt sebbel és vágott sebekkel meg a vezetőfülkében, holttestét kedden szállították Lengyelországba. Szülőfalujában, az északnyugat-lengyelországi Banie községben rendezett temetés költségeit a lengyel állam fedezi. Beata Szydlo kormányfő külön járulékot folyósíttat a sokak által hősnek nevezett sofőr családjának.

A temetésen az államfő mellett több lengyel politikai vezető, valamint a varsói német nagykövetség képviselője is részt vesz. A gyászolók között van Dave Duncan brit kamionsofőr is, aki több tíz millió forintnak megfelelő összeget összegyűjtő szolidaritási akciót kezdeményezett Urban családjának támogatására.

A déli gyászmise után a kormányfői hivatal vezetője felolvasta a miniszterlnök rövid levelét, melyben Beata Szydlo rámutatott: a lengyelek már korábban is váltak "az iszlám fundamentalisták által elkövetett terrortámadások áldozataivá", a berlini merénylet azonban "rendkívüli volt, ami az elkövető kíméletlenségét és kegyetlenségét illeti." Hangsúlyozta: Lukasz Urban "nehéz és sok lemondást megkövetelő munka végzése közben hunyt el, amikor tisztességes megélhetést akart biztosítani családjának".

A mise alatt a szentélyben, és ennek környékén is több ezer fős tömeg gyűlt össze, a faluba érkezett egyik szállítókocsin "Úgy viselkedett, ahogy kellett" felirat látható. A Banie községben a kamionsofőrök délután 15 órakor dudaszóval tisztelegnek kollégájuk emléke előtt. A Facebook közösségi hírportálon szervezett akciójukhoz országszerte is csatlakoznak a gépjárművezetők.

Urban halálának pontos körülményeit a berlini támadás ügyében nyomozó hatóságok még nem tisztázták, egymásnak némileg ellentmondó értelmezések is napvilágot láttak. A támadást követő első német sajtóértesülések szerint a merénylővel dulakodó lengyel sofőrnek köszönhető, hogy a Breitscheid téri karácsonyi piacon nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt. Frauke Köhler, a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője csütörtökön viszont megerősítette azt a sajtóértesülést, amely szerint a kamiont a balesetek megelőzésére szolgáló automatikus fékezőrendszer állította meg: amikor a jármű a tömegbe hajtott egy karácsonyi vásáron, az ütközést érzékelő fékezőrendszer bekapcsolt, és hetven-nyolcvan méter után megállította, ennek tulajdonítható, hogy nem sebesültek vagy haltak meg még többen. Frauke Köhler elmondta azt is, hogy a kamion eredeti, lengyel sofőrjének holttestén nem találtak késsel ejtett sebeket. Egy lövés végzett vele, de majd csak a boncolás januárban várható végleges eredménye alapján lehet pontosan megállapítani, hogy mikor halt meg - tette hozzá.

Németországban mintegy ötvenezren kérték Joachim Gauck szövetségi elnöktől, hogy adományozza a legmagasabb állami elismerést Urbannak.

A berlini támadásban Urbannal együtt 12 ember halt meg, 53 ember megsebesült. A kamiont a hatóságok szerint a veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított tunéziai menedékkérő Anis Amri vezette, aki a merénylet után négy nappal felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?