EU-csúcs - Moszkva hétfőig kapott haladékot

Brüsszel |

<p>Hétfőig adtak haladékot az EU-országok állam-, illetve kormányfői az oroszoknak arra, hogy konkrét tettekkel támasszák alá a kelet-ukrajnai feszültség enyhítése melletti elkötelezettségüket, ellenkező esetben célzott szankciókkal kell számolniuk.</p>

Az uniós csúcsvezetők pénteken Brüsszelben munkaebéd keretében Petro Porosenko ukrán államfővel közösen tekintették át az ukrajnai helyzetet, azon belül azt, hogy célszerű-e meghosszabbítani a Porosenko által egy héttel ezelőtt meghirdetetett, és ezen a napon lejáró tűzszünetet.

Az uniós vezetőket összefogó testület, az Európai Tanács ezután közleményben emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság, az uniós külügyi szolgálat és a tagállamok a márciusban hozott döntések értelmében célzott szankciókat készítettek elő szükség esetére. Az Európai Tanács azt várja, hogy június 30-ig, vagyis jövő hétfőig szülessen megállapodás az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által felügyelendő tűzszünet- és határellenőrzési mechanizmusról; állítsák helyre az ukrán hatóságok ellenőrzését az izvarinói, a dolzsanszkiji és a krasznopartizanszki határátkelőhely fölött; engedjék szabadon a túszokat, beleértve valamennyi EBESZ-megfigyelőt; valamint kezdjenek érdemi tárgyalásokat Porosenko béketervének megvalósításáról.

Az uniós csúcsvezetők e feltételek teljesítésének függvényében fogják értékelni a helyzetet, és hozzák meg a szükséges további döntéseket. Brüsszeli diplomáciai forrás szerint Petro Porosenko ukrán elnök ugyanakkor beleegyezett abba, hogy hétfőig meghosszabbítsa hazájában a tűzszünetet, amelynek meghirdetésekor felszólította a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat a fegyverletételre, egyúttal pedig tárgyalásokat ajánlott nekik, kilátásba helyezve az országban a döntéshozatali rendszer bizonyos fokú decentralizálását.

Péntek délutáni brüsszeli sajtótájékoztatóján az ukrán elnök ezt hivatalosan nem erősítette meg, és arra utalt, hogy a tűzszünet csak késő este jár le, ő pedig addig le fogja folytatni a szükséges Ukrajnán belüli konzultációkat, majd meg fogja hozni a döntést a tűzszünet ügyében.

Közös nyilatkozatukban az uniós csúcsvezetők nyugtázták, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elvben támogatásáról biztosította az ukrán államfő béketervét, és hogy az orosz törvényhozás felsőháza visszavonta azt a korábbi felhatalmazást, miszerint az államfő katonai erő alkalmazását rendelheti el akár Ukrajna területén is. Sajnálattal állapították meg ugyanakkor, hogy a tűzszünet, amelyet az ukrán hatóságok betartottak, nem vezetett a katonai szembenállás teljes megszűntéhez. Felszólították Oroszországot, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy szűnjön meg a fegyverek és militánsok átáramlása az orosz-ukrán határon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?