EU-csúcs – Gazdasági együttműködési és bővítési kérdések a napirenden

Brüsszel |

<p>A gazdasági és monetáris unió (EMU) elmélyítésének, átalakításának áttekintésével, valamint a bővítéssel kapcsolatos kérdésekkel folytatódik péntek délelőtt az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozása.</p>

Az EMU jövőjével kapcsolatban a tagállamok vezetői helyzetértékelést tartanak, áttekintik, hogyan áll az ügy, miután csütörtök reggel sikerült a pénzügyminiszteri tanácsban politikai megállapodást kötni a bankunió második elemének tekintett bankszanálás kérdéséről.     Bővítési ügyekben a többi között a Szerbiának adandó dátumról mondják ki a végső szót a csúcs résztvevői, miután az uniós ügyekben illetékes miniszterek a héten abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 2014 januárjáig megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások Belgráddal. Egy diplomáciai forrás azt mondta, hogy bár erről a politikai döntés egyértelműen megszületetett, a részletek az év második felében még egyszer napirendre kerülnek majd, mind az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek, mind az állam- és kormányfők szintjén, ez utóbbira várhatóan decemberben kerülhet sor.     Ezzel párhuzamosan várhatóan Koszovóval is megkezdődhetnek az egyeztetések az úgynevezett stabilitási és társulási megállapodásról. Erről annak dacára születhetett döntés, hogy az EU öt tagállama továbbra sem ismeri el független államként a Szerbiától 2008-ban függetlenné vált volt jugoszláv tartományt. Egy diplomata erről úgy nyilatkozott, hogy ez azért volt lehetséges, mert ennek a megállapodásnak a megkötéséhez csak közösségi döntés, ratifikáció szükséges, nem kell minden tagállamnak egytől egyig rábólintania arra.     Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szokásához híven a Twitteren is bejelentette, hogy folytatódik a csúcs, és említést tett arról is, hogy a tagállamok vezetői arról is szót ejtenek majd, hogy Lettország január 1-jén bevezeti az eurót, hétfőn pedig Horvátország az EU huszonnyolcadik tagjává válik.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?