Észak-Koreában a gyermekek egyötöde továbbra is visszamaradt a fejlődésben

Észak-Kórea
Genf |

A kedvezőnek tűnő statisztikai adatok ellenére továbbra is sok észak-koreai gyermek szenved fejlődési hibától vagy krónikus alultáplátságtól, ennek jele, hogy minden ötödik gyermek kisebb az életkorának megfelelő átlagnál e távol-keleti országban - derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szerdán kiadott jelentéséből.

Az UNICEF jelentése egy hivatalos felmérés alapján készült, melyet az észak-koreai kormányzat 8500 háztartás bevonásával végzett 2017-ben. Az adatokból kiderül, hogy a 2009-ben mért 32,4, és a 2012-es 28 százalékhoz képest a tavalyi évre a növekedési hibával rendelkező gyermekek aránya 19 százalékra csökkent.

A statisztikai adatokból azonban az is kiderül, hogy továbbra sem túlságosan szívderítő az általános helyzet. Például minden tizedik gyermek szenved a szennyezett víz okozta hasmenéstől, mely szintén hozzájárul az alultápláltságukhoz. 

Az UNICEF rámutatott: a felmérés eredményei jelentős különbségeket jeleztek az egyes régiók között is. Míg Phenjanban a gyermekek 10 százalékánál megfigyelhetőek a fejlődési hibák, ugyanez az arány Rjanggangban, a kínai határhoz közel fekvő északi tartományban már 32 százalék. 

Bár összességében a táplálkozási adatok javultak, a 6-23 hónapos kisgyermekek közül csupán minden harmadik jut elfogadhatónak minősülő ételekhez legalább minimális szinten - mondta el Karin Hulshof, az UNICEF Ázsiáért felelős vezetője. Szerinte a felmérés adatai megbízhatóak. Elmondta: a 2017-ben végzett felmérés minősége jóval meghaladta a 2009-ben készített verziót. Továbbá hangsúlyozta: a felmérés során tanúsított komoly hozzáállás és az adatszolgáltatás nyíltsága komoly előrelépés Észak-Korea részéről. 

A felmérés továbbá betekintést nyújt az észak-koreai családok életébe. Az adatokból a többi közt kiderül, hogy a fiatal és felnőtt korosztályhoz tartozók több mint fele rendelkezik mobiltelefonnal, és szinte minden ötödik háztartásban van számítógép. Az internetet nem használhatják, a nemzeti intranethez pedig mindössze a népesség 1,4 százalékának van hozzáférése. 

Egy másik érdekes adat, hogy míg az otthonok több mint 60 százalékában található elektromos rizsfőző, hűtőszekrénye mindössze a családok 30 százalékának van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?