Észak-Korea tengeralattjáróról lőtt ki ballisztikus rakétát

Phenjan |

<p>Észak-Korea bejelentette, hogy sikeres kísérletet hajtott végre egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétával, aminek révén újabb eszközre tett szert egy nagy erejű atomtámadáshoz.&nbsp;</p>

A dél-koreai hadsereg megerősítette, hogy Észak az előző nap keleti partjainál kilőtt tengeralattjáróról egy ballisztikus rakétát. A rakéta mintegy 30 kilométer távolságra repült el - közölte egy szöuli védelmi minisztériumi tisztségviselő, hozzátéve: nem biztos, hogy a kísérlet sikeres volt.    A KCNA észak-koreai hírügynökség jelentése szerint a kísérletet személyesen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető irányította.    Az Egyesült Államok stratégiai parancsnoksága közölte, hogy észlelte az észak-koreai rakéta elindítását, és nyomon követte röppályáját, de a rakéta nem jelentett veszélyt Észak-Amerikára. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy ballisztikusrakéta-kísérleteivel Phenjan egyértelműen megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát.     A tárca azt is tudatta, hogy a rakétakilövés miatt korlátozásokat rendelnek el a New Yorkban tartózkodó, az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló konferenciáján részt vevő észak-koreai külügyminiszterrel szemben. A tárcavezető és küldöttsége emiatt nem mozoghat szabadon, csak azokat a helyeket látogathatja meg, amelyeket az ENSZ-beli programjához kapcsolódóan feltétlenül szükséges felkeresnie.    Franciaország felszólította az Európai Uniót, hogy vezessen be további szankciókat Észak-Korea ellen, ha Phenjan valóban elindított egy ballisztikus rakétát.    Szakértők felhívták a figyelmet: Phenjan már egy ideje kísérletezhet azzal, hogy vízről vagy víz alól indítható rakétát fejlesszen ki. Biztonságpolitikai elemzők rámutattak, hogy rendkívül nyugtalanító, ha Észak-Korea ilyen technológia birtokába jutott, mert a víz alatti rakéták esetében a kilövés előkészületeit sokkal nehezebb idejekorán észlelni, mint a szárazföldi rakétáknál.    Észak-Korea január elején immár negyedik kísérleti atomrobbantását hajtotta végre, egy hónappal később pedig műholdat állított pályára ballisztikus rakétával. Emiatt a nemzetközi közösség minden korábbinál szigorúbb büntetőintézkedéseket rendelt el Phenjannal szemben. Ezt követően Phenjan többször lőtt ki rövid hatótávolságú rakétákat a tenger irányába. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?