Észak-Korea azt állítja, hogy megtalálta a MERS-vírus, az AIDS és az ebola ellenszerét

Észak-Korea azt állítja, hogy megtalálta a MERS-vírus, az AIDS és az ebola ellenszerét
Szöul |

<p>Észak-Korea pénteken azt állította, hogy az ország vezetői tudósai megtalálták a MERS- és a SARS-vírus, valamint az AIDS és az ebola ellenszerét.<br />&nbsp;</p>

A KCNA hivatalos hírügynökség szerint az észak-koreai tudósok ritkaföldfémekkel kevert trágyán növesztett ginzengből állították elő a Kumdang-2 nevű elixírt, amely kiválóan alkalmas a nevezett betegségek megelőzésére és gyógyítására. A phenjani rezsimhez közel álló egyik honlap szerint a készítményt még 1996-ban fejlesztették ki.
  
"A SARS-hoz, a MERS-hez és az ebolához hasonló rosszindulatú vírusfertőzések az immunrendszerrel vannak összefüggésben, ezért könnyedén kezelhetőek a Kumdang-2 injekcióval, amely hatásos immunerősítő" - írták a beszámolóban.
   
A rendkívül szegény, vaskézzel irányított kelet-ázsiai ország semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá a készítmény állítólagos gyógyító hatását - fogalmazott az AP.
   
A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) néhány héttel ezelőtt ütötte fel a fejét a szomszédos Dél-Koreában, amellyel Észak-Korea hivatalosan máig hadban áll. Az országban azóta több mint százhatvan fertőzöttet és kéttucatnyi halálos áldozatot regisztráltak. Szakértők szerint a koronavírus ellen egyelőre nincs védőoltás vagy bevált gyógymód.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?