Erősödött a rasszizmus Európában

rasszizmus

A közel-keleti konfliktus októberi kiújulása óta felerősödtek az antiszemita és a muszlimellenes megnyilvánulások, emellett gondot okoz az Ukrajnából menekült romákkal és más menekültekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés Európában – állapította meg az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága (ECRI) a 2023-as adatokra támaszkodó éves jelentésében.

Az Európa Tanács szakértői főleg arra hívták fel a figyelmet, hogy a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen 2023. október 7-én elkövetett terrortámadása, majd Izrael azt követő gázai katonai akciója óta számos európai országban fellángolt az antiszemitizmus: szélsőséges csoportok ismét arra használták fel a közel-keleti erőszakot, hogy általános gyűlöletet keltsenek a zsidókkal szemben. „Amíg az Izraellel szemben megfogalmazott kritika önmagában nem tekinthető antiszemitának, a zsidók meggyilkolására való felszólítás az” – hangsúlyozták, miközben arra is rámutattak, hogy a muszlimokkal szemben gyűlöletből elkövetett incidensek száma is megsokszorozódott. A jelentés szerint gyakran a muszlimokat, közösségeik egészét hibáztatják az Izrael elleni támadásért, és a terrorizmus vagy a szélsőségesség elleni fellépések gyakran negatív hatással voltak a muszlimokra, így a látható vallási szimbólumokat vagy hagyományos ruházatot viselőket könnyen a terrorizmust vagy egyéb szélsőségességet támogatók közé sorolták.

Az Európa Tanács szakértői a menekültek helyzetére is felhívták a figyelmet, akik között a hadkötelezettség vagy a politikai üldözés elől menekülő orosz állampolgárokat említették, valamint azt a több mint százezer karabahi örményt, akik az azeri hadművelet miatt hagyták el otthonukat 2023 szeptemberében.

A szakértők elismerték az ukrajnai menekültek befogadására és szükségleteiknek kielégítésére tett tagállami erőfeszítéseket, megjegyezték azonban, hogy a különböző etnikai csoportokkal szembeni, hovatartozásuk alapján történő bánásmódban ismétlődő eltérések mutatkoztak, különösen az ukrán állampolgárságú romákkal szemben. Jelentős különbségek figyelhetők meg továbbá a befogadó központok és az Ukrajnából érkezetteknek nyújtott szolgáltatások minősége között. Hangsúlyozták: mindaddig, amíg nem teljesülnek a szülőföldjükre visszatérni hajlandó emberek biztonságban és méltóságban való visszatérésének feltételei, a fogadó államoknak hosszabb távú politikát kell kidolgozniuk egyebek mellett a lakhatáshoz, foglalkoztatáshoz, oktatáshoz és egészségügyhöz való megfelelő hozzáférés biztosítása érdekében.

Amíg a legtöbb tagországban az ukrajnai menekültekkel kapcsolatosan a szolidaritás és a támogatás fontosságát hangsúlyozták, addig a máshonnan érkezett menekültekkel és a nemzetközi védelemre jogosultakkal szemben ellenségesebb narratívák kialakulása volt megfigyelhető, mások mellett a politikusok és más magas rangú köztisztviselők retorikájában – tette hozzá jelentésében az ECRI.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?