Erős földrengés Délnyugat-Kínában

<p>Erős földrengés történt vasárnap Kína délnyugati vidékén, s az első jelentések szerint legalább 26-an életüket vesztették. A számot később 150-re módosították. Az amerikai geofizikai intézet szerint a földmozgás ereje a 6,1 fokot, kínai források szerint a 6,5 fokot érte el a Richter-skálán. Jünnan tartományt rázta meg helyi idő szerint délután fél ötkor. Nagyjából Venping város alatt, tíz kilométeres mélységben pattant ki.</p>

Ott, és Csaotungban több épület összedőlt, és az emberek az utcákra menekültek. A távközlési vonalak megszakadtak, az áramszolgáltatás megszűnt.
   

A mentés megkezdődött, a kormány 2000 sátrat, 3000 tábori ágyat, 3000 takarót és szintén 3000 kabátot küld a katasztrófa övezetébe.
   

A rengést a szomszédos tartományokban is érezték, de onnan nem érkezett jelentés áldozatokról.
   

A kínai CCTV televízió szerint Jünnanban 14 éve ez volt a legerősebb földrengés. Korábban, 1970-ben 15 ezer embert ölt meg egy nagyobb földmozgás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?