Erdogan repüléstilalmi övezetet javasol Szíria felett

Ankara |

<p>Repüléstilalmi övezet kijelölését javasolta Szíria légterének egy részében Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken, hogy ezzel ellehetetlenítsék a szír légierőt.</p>

Erdogan az ENSZ Közgyűlés idei ülésszakának általános vitájáról hazatérve úgy nyilatkozott, hogy tervét New Yorkban Barack Obama amerikai elnökkel és Joe Biden alelnökkel is megvitatta. Arról azonban nem szólt, hogy az amerikai vezetés mit szólt az ötlethez, ahogy azt sem részletezte, hogy szerinte pontosan hol kéne kijelölni a repüléstilalmi övezetet.

A török államfő emellett azt sürgette, hogy egy "biztonsági övezetet" hozzanak létre a két ország határának szíriai oldalán, ahol kurdok tízezrei menekülnek az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elől, és közülük már százezren léptek át Törökországba.

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter és Martin Dempsey, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője egy pénteki sajtótájékoztatón azt mondták, nem zárják ki, hogy Törökország határa mentén egy "pufferzónát" alakítsanak ki, de egy szíriai repüléstilalmi övezet lehetőségéről nem voltak hajlandóak beszélni.

Az AP hírügynökség kommentárja szerint Erdogan nyilatkozata azt jelzi, hogy a török vezető az IÁ elleni harccal párhuzamosan szeretné ismét előtérbe helyezni Bassár el-Aszad szíriai elnök elmozdítását. A nemzetközi közösség az utóbbi időben elsősorban az Aszad ellen is harcoló IÁ elpusztításával volt elfoglalva, így a három és fél éve tartó és közel 200 ezer halálos áldozatot követelő szíriai polgárháború egyéb ügyei lekerültek a napirendről.

2011-ben egyébként nyugati országok egy repüléstilalmi övezet bevezetésével - és betartatásával - kezdték el támogatni a Moammer Kadhafi néhai diktátor ellen felkelt tömegeket Líbiában. Ugyanakkor pont ezen precedens miatt valószínűtlen, hogy egy hasonló terv sikerrel járjon Szíria esetében, legalábbis az ENSZ keretein belül. Az ENSZ Biztonsági Tanács két állandó tagja - Oroszország és Kína - ugyanis úgy véli, hogy Líbiában az érintett nyugati államok túllépték a testület által rájuk ruházott hatáskört.

Erdogan arról is beszélt pénteken, hogy Törökország számára "megváltoztak a feltételek" az IÁ ellen indított amerikai katonai akcióhoz való csatlakozást illetően. Korábban Ankara azért nem akart részt venni a hadműveletben, mert 49 állampolgárát túszul ejtette az IÁ Moszulban. Ugyanakkor az érintettek a múlt hét végén kiszabadultak, ezért "más lesz mostantól" a török hozzáállás - mondta Erdogan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?