<p>Törökország távozásra kényszeríti a Népvédelmi Egységek (YPG) szíriai kurd milíciát az Eufrátesz folyótól nyugatra fekvő Manbídzsból, miután az Ankara által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) kiűzi az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet dzsihadistáit az észak-szíriai Báb városból - közölte kedden Recep Tayyip Erdogan török elnök.</p>
Erdogan ki akarja űzni a kurd fegyvereseket az Eufrátesz nyugati oldaláról
Törökország augusztus 24-én indított Eufráteszi Pajzs fedőnéven hadműveletet Észak-Szíriában. A katonai beavatkozás egyik célja, hogy az Ankara által terrorszervezeteknek minősített csoportoktól megtisztított területen biztonsági övezet jöjjön létre. A tervezett 5 ezer négyzetkilométerből az SZSZH eddig 1200-at szerzett vissza.
Washington Ankara igényének eleget téve korábban azzal fenyegette meg a szíriai kurd milíciát, hogy elveszti az Egyesült Államok támogatását, ha nem vonul vissza az Eufrátesz keleti partjára, de az YPG még mindig nem tett teljesen eleget a kérésnek. Ankara tart az YPG térnyerésétől, mert a szíriai kurdok megerősödése felbátoríthatja a Törökországban élő több milliós kurd kisebbséget.
Erdogan Ankarában mondott beszédében emlékeztetett: az IÁ legfontosabb szíriai központjának tartott Rakka felszabadítására irányuló közös hadműveletről is tovább folynak a tárgyalások Washingtonnal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.