ENSZ: a brit hatóságok állítsák meg az idegenellenes támadásokat

New York |

<p>&nbsp;Zaid Raad el-Husszein, az ENSZ emberjogi főbiztosa kedden arra szólította fel a brit hatóságokat, hogy vessenek véget a múlt csütörtöki brit népszavazás után megszaporodott idegenellenes támadásoknak.</p>

A főbiztos mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Királyságban kisebbségekhez tartozó embereket és külföldieket értek támadások és inzultusok miután az ország úgy döntött: kilép az Európai Unióból. Az alábbi felvételen az látható, ahogy idegenellenes fiatalok megtámadnak egy színes bőrű utast a villamoson:

A bevándorlás a kilépést támogató kampány egyik központi témája volt.
    
Husszein felszólította a brit hatóságokat: büntessék meg az elkövetőket. Hangsúlyozta: a rasszizmus és az idegengyűlölet "egészében, teljesen és összességében elfogadhatatlan bármilyen körülmények között".
    
A brit hatóságok hétfői jelentése szerint csütörtöktől 57 százalékkal nőtt az idegenellenes bűncselekmények miatt tett feljelentések száma május azonos időszakához képest.
    
Hétfőn Lengyelország londoni nagykövetsége is aggályait fejezte ki Nagy-Britanniában a lengyel közösség iránt megnyilvánuló idegengyűlölet miatt.
    
Vasárnap a lengyel kulturális központ londoni épületén olyan idegenellenes feliratokat helyeztek el, amelyek az Egyesült Királyságból történő távozásra szólították fel a lengyeleket. A londoni rendőrség az incidenst idegenellenes indíttatásúnak minősítette.
    
A Cambridge-ben élő lengyeleknek pedig pénteken olyan szórólapokat osztottak, amelyeken a következő volt olvasható: "Kilépünk az Európai Unióból. Nem lesznek többé lengyel paraziták".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?