Elvetette a spanyol parlament a katalán függetlenségi népszavazásra vonatkozó javaslatot

Madrid |

<p>Elutasította a spanyol parlament azt a határozati javaslatot, amelynek értelmében Katalóniában népszavazást rendezhetnének a régió függetlenségéről.</p>

A tervezetet a regionális kormány terjesztette a parlament elé, mivel a spanyol alkotmány tiltja, hogy a nemzeti szuverenitással összefüggő kérdésekről népszavazást tartsanak.

A képviselők - a várakozásoknak megfelelően - jelentős többséggel, 299 elutasító szavazattal, 47 támogató voks és egy tartózkodás mellett vetették el a katalán kormány kérését. Előzőleg többórás vitát folytattak a témáról. A szavazást követően Artur Mas katalán elnök úgy nyilatkozott, hogy "más jogi kereteket" keresnek a népszavazás megrendezésére. Hangsúlyozta: a szavazás nem a törvényi folyamat végét, hanem a kezdetét jelenti.

Artur Mas már a parlamenti vita előtt maga is biztosra vette, hogy a kezdeményezést elutasítják. "Nemet fognak mondani, de ezzel nem tudják megváltoztatni a katalán nép akaratát" - fogalmazott akkor.  A spanyol központi kormány kezdettől fogva azon az állásponton van, hogy a népszavazás alkotmányellenes lenne, eredménye pedig nem legitim. Mariano Rajoy miniszterelnök már azt is bejelentette, hogy szükség esetén bíróság útján akadályozza meg a voksolást.

Az északkeleti régióban november 9-n tervezik megtartani a népszavazást. A spanyoltól különböző nyelvükre és kultúrájukra büszke katalánok jelentős része régóta nehezményezi, hogy a spanyol költségvetés nettó befizetőiként támogatniuk kell a központi államot. Egy korábbi felmérés szerint a katalánok mintegy 80 százaléka támogatja a függetlenségről szóló referendum megtartását. Az viszont már nem vehető biztosra, hogy a többség meg is szavazná a Spanyolországtól való teljes elszakadást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?