Eltemették Edward Kennedyt

Washington |

<p>Eltemették Edward Kennedy szenátort szombat este az amerikai főváros melletti Arlingtoni Nemzeti Sírkertben, két bátyjának - John F. Kennedyelnöknek és Robert F. Kennedy igazságügy-miniszternek - a sírhelye közelében.</p>

Az alkonyatkor tartott zárt körű szertartáson csak a család 15 tagja és néhány meghívott, köztük Joe Biden alelnök és felesége vett részt. Barack Obama elnök - aki családi vakációját megszakítvautazott el a first ladyvel a délelőtti bostoni gyászmisére - nem volt jelen, visszautazott a Massachusetts állambeli Martha's Vineyard szigetére.

A szenátor sírjánál egy fehér tölgyfakereszt áll és egy fehér márványlapon a felirat: "Edward Moore Kennedy 1932-2009". Az egész arlingtoni katonai temetőben csak két helyen, Robert és EdwardKennedy sírjánál áll egyszerű fehér fakereszt, máshol kőből készült sírjelek emelkednek.

A 77 éves korában elhunyt politikust a Virginia államban fekvő temetőben - ahol az amerikai történelem hősei, a katonák mellett asztronauták, legfelsőbb bírák és más nagyságok nyugszanak - azon ajogon temethetik el, hogy a kongresszus tagja volt és két évig, 1951 és 1953 között a szárazföldi hadseregben is szolgált.

Az amerikai politika és közélet utóbbi évtizedeiben meghatározó szerepet játszó Edward Kennedyt szinte királyi méltóságnak kijáró pompával búcsúztatták az utóbbi napokban.

Koporsója két napig állt felravatalozva a bostoni John F. Kennedy elnöki könyvtár épületében, ahová a rendőrség közlése szerint 50 ezren látogattak el, hogy búcsút vegyenek a szenátus egyikleghosszabb ideig, 47 évig szolgáló tagjától.

Péntek este a könyvtárban kétpárti megemlékezést tartottak, ahol beszédet mondott John McCain arizonai republikánus és John Kerry massachusettsi demokrata szenátor, Joe Biden alelnök és CarolineKennedy Schlossberg, John F. Kennedy egykori elnök lánya.

A bostoni Missziós Templomban tartott szombat délelőtti római katolikus gyászmisén Barack Obama elnök úgy fogalmazott, "korunk legnagyobb törvényhozója" távozott; Edward Kennedy a Demokrata Pártlelke volt.

Az arlingtoni temetés előtt a Kennedy koporsóját és a hozzátartozókat szállító gépkocsioszlop érintette a Capitoliumot, amelynek lépcsőjénél kongresszusi képviselők, alkalmazottak és barátok többszáz fős csoportját köszöntötte az özvegy, Victoria Reggie Kennedy. A képviselőház lelkészének rövid imája után az Arlington felé tartó gyászmenet lassan elhaladt a washingtoni belváros híres sétánya, a National Mall mellett, majd átment a Potomac folyó feletti Memorial Bridge emlékhídon, az út mentén több ezren búcsúztak Kennedytől zászlót lengetve, tapsolva, kezüket szívükre téve.

Az arlingtoni temetési szertartást Theodore Edgar McCarrick bíboros, Washington D.C. nyugalmazott érseke vezette. Mint mondta, Kennedyt a szenátus oroszlánjának nevezték, amiért makacsul küzdöttazoknak az ügyéért, akiknek a szükségleteiről és jogairól gyakran megfeledkeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?