Elrabolták az ENSZ három alkalmazottját Szudánban

Kartúm |

<p>Elrabolták az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (HCR) három alkalmazottját a lázongó Dárfúr régióban, Szudán nyugati részén - jelentette be hétfőn egy helyi tisztségviselő.</p>

A HCR két nepáli és egy szudáni munkatársát felfegyverzett férfiak rabolták el Nyugat-Dárfúr székhelyén, Dzsenejnában; a rendőrség üldözőbe vette a csoportot - tette hozzá Abdelah Musztafa, a tartomány szóvivője.

A főbiztosság egyelőre nem nyilatkozott a történtekről.

Dárfúrban gyakran fordulnak elő hasonló esetek. A térség 2003 óta a helyi etnikai kisebbségek és a kartúmi arab vezetés képviselői közötti véres összecsapások helyszíne. A harcokban az ENSZ becslései szerint eddig legalább 300 ezren vesztették életüket, és 2,5 millió ember kényszerült elhagyni otthonát. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által népirtással, illetve háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolt szudáni elnök, Omar el-Besir szeptember elején úgy nyilatkozott, hogy a béke visszatért a lázongó régióba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?