Ellenzéki egyeztetés – Mesterházy: még néhány nap kell a megállapodáshoz

Budapest |

<p>Felelősen, kompromisszumra készen tárgyalnak a felek az ellenzéki egyeztetésen - írja Mesterházy Attila a honlapján vasárnap, az MSZP elnöke szerint még néhány napra lesz szükség a megállapodás minden részletének kidolgozásához.</p>

"Tudom, hogy végül meg fogunk állapodni, de minden részlet kidolgozásához még szükség lesz néhány napra. Eddig mindenki felelősen tárgyalt, kompromisszumra készen" - olvasható Mesterházy Attilának az MTI-hez is eljuttatott írásában.     Hozzátette: "A kompromisszum azt jelenti, hogy senki sem ér el mindent, amit szeretett volna. De azt igen, hogy a megállapodással Magyarország nyerjen, mert a szövetség felépíti az igazságos, európai új Magyar Köztársaságot."     Az MSZP elnöke szerint a választási együttműködésben ott a helyük a Demokratikus Koalíció (DK) politikusainak, tagjainak, aktivistáinak és támogatóinak is.     Mesterházy Attila kitér arra is, hogy a szocialista párt nagyra értékeli Bajnai Gordon gesztusát, amellyel az Együtt-PM szövetség vezetője visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől.     A jegyzet szerint a demokratikus ellenzék a héten "sok feszültség, vita, útkeresés után" ugyanazt az együttműködési modellt választotta, amelyet az MSZP a kezdetekkor, 2012-ben javasolt: "közös lista és közös jelöltek". Az MSZP elnöke ugyanakkor úgy véli, nem csupán az időt vesztegették ez idő alatt, mert - mint írta - "mindannyiunknak szüksége volt erre a tapasztalatra ahhoz, hogy értékelni tudjuk a teljes körű összefogás fontosságát". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?