Elítélték a gázoló jobbikos politikust

Veszprém |

<div>Első fokon egy év, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az Ajkai Járásbíróság szerdán Ferenczi Gábort, Devecser jobbikos polgármesterét, aki 2013-ban halálos balesetet okozott - tájékoztatta a Veszprémi Törvényszék csütörtökön az MTI-t. Az ítélet nem jogerős.</div><div>&nbsp;</div>

A közlemény szerint Ferenczi Gábort szerdán halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek az első fokú bíróság. A politikust a felfüggesztett szabadságvesztés mellett három évre eltiltották a közúti járművezetéstől.  Ferenczi Gábor akkori jobbikos országgyűlési képviselő 2013. május 21-én reggel Ajkán autójával sodort el egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette. A Jobbik aznap kiadott közleménye szerint a szabályosan közlekedő politikust a szembesütő erős napfény akadályozta a látásban, így nem vette észre az autója elé kerékpárját kitoló 93 éves asszonyt, és a balesetet nem tudta elkerülni. Ferenczi Gábor a helyszínen szondát fújt, amely alkoholfogyasztást nem mutatott ki, később pedig lemondott mentelmi jogáról. A veol.hu portál tudósítása szerint az ügyész fogházbüntetés kiszabását, míg a védő a vádlott bűncselekmény hiányában történő felmentését kérte. A bíró indoklásában azt mondta: az észlelési és cselekvési késedelem felróható a vádlottnak, de a szándékosság nem, ezért rótt ki a vádlottra felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet kihirdetése után az ügyész gondolkodási időt kért, míg a vádlott és ügyvédje fellebbezést jelentett be - írta a portál. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?