Elítélte Vojislav Seseljt a hágai ENSZ-törvényszék

Hága |

<p>Védett tanúk kilétének felfedése miatt 15 hónap börtönbüntetésre ítélte pénteken a Nemzetközi Törvényszék Vojislav Seseljt, aki ellen eredetileg a boszniai háborúban elkövetett bűnök miatt indult eljárás a hágai törvényszéken.</p>

A hatodik éve őrizetben lévő Seselj egy 2007-ben megjelent könyvében annyira pontos leírást adott az ellene indított per három védett tanújáról, hogy annak alapján könnyen azonosítani lehet őket. A bírák szerint így az eljárási szabályokat áthágva leleplezte a védett tanúkat, ez pedig a bíróság megsértésének minősül, ami 15 hónap börtönbüntetést von maga után. A vétséget súlyosbítja, hogy a szerző a kötetben részleteket is közölt az egyik tanú vallomásából, ami ugyancsak szabálytalan - áll az ítélet indoklásában.
    Az egyebek között gyilkossággal és embertelen bánásmóddal vádolt Seselj eredeti perét idén februárban határozatlan időre felfüggesztették, éppen azért, mert a bírák attól tartottak, hogy a vádlott vagy környezete nyomást gyakorol a tanúkra.
    A Szerb Radikális Párt (SRS) vezetője - aki börtönéből is irányítani tudja pártját - 2003-ban önként feladta magát a hágai székhelyű törvényszéknek, de az ENSZ-testületet azóta is többször törvénytelennek minősítette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?