Elítéli a világ az ukrajnai erőszakot

<p>Az Egyesült Államok sürgette az ukrán kormányt, hogy vonja vissza a rohamrendőrséget a kijevi Függetlenség teréről, hirdessen fegyvernyugvást és folytasson tárgyalásokat az ellenzékkel - jelentette ki szerdán Ben Rhodes, az amerikai elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója.</p>

Rhodes, aki az észak-amerikai csúcsra tartó elnöki különgép fedélzetén nyilatkozott a sajtónak, kijelentette, hogy az ukrán válság téma lesz Enrique Pena Nieto mexikói és Barack Obama amerikai elnök, valamint Stephen Harper kanadai miniszterelnök megbeszélésein a mexikói Tolucában.Ben Rhodes elmondta, hogy az ukrajnai helyzetről Obama eszmecserét folytatott Francois Hollande francia elnökkel is. Tusk uniós szankciókat javasol Ukrajna ellenSzankciókat javasol Ukrajna ellen Donald Tusk lengyel miniszterelnök, a svéd és dán külügyminiszter, valamint a litván és az észt elnök állást foglalt az erőszak ellen. Donald Tusk a lengyel parlament szerdai rendkívüli ülésén  kijelentette: arra készül, hogy felszólítsa az Európai Unió vezetőit, sújtsák szankciókkal Ukrajnát, miután az éjjel több tucatnyian haltak meg és több százan sebesültek meg Kijevben a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásokban.     A nap folyamán tárgyalni fogok a legnagyobb uniós tagállamok és intézmények vezetőivel, hogy meggyőzzem őket: léptessenek életbe személyeket sújtó és pénzügyi büntetőintézkedéseket” - jelentette ki Tusk.    "Remélem, hogy a lengyel álláspont segíteni fog az EU-nak a gyors döntéshozatalban”- tette hozzá.    Tusk közölte, hogy a visegrádi négyek (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) megállapodtak: összehangolják az országaikhoz orvosi segítségért folyamodó, illetve a jövőben esetleg menekültként érkező ukrán állampolgárokkal kapcsolatos teendőket. Arról is tájékoztatta a képviselőket, hogy még a keddi kijevi zavargások előtt lengyel kórházak 11 sérült ukrán állampolgárt vettek fel gyógykezelésre.    A svéd külügyminiszter szerdán Viktor Janukovics elnököt okolta a kijevi halálesetekért.  Világosan kell fogalmaznunk: a végső felelősség Janukovics elnököt terheli, vér tapad a kezéhez – írta Twitter-oldalán Carl Bildt, aki reményét fejezte ki, hogy a svéd parlament egységesen foglal állást szerdán az ukrajnai erőszak és megtorlás ellen. Carl Bildt kedden szintén szankciókat szorgalmazott az ukrajnai vezetők ellen.    Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke leszögezte: sürgősen magas szintű találkozót szervez az európai válaszlépések egyeztetésére.  A demokrácia párbeszédet jelent  Ukrajnának politikai, tárgyalásos megoldást kell találnia a mostani válságra” – írta a politikus közleményében.    Martin Lidegaard dán külügyminiszter szerint az ukrán kormánynak haladéktanul komoly párbeszédet kell kezdeni az ellenzékkel a szükséges alkotmánymódosításokról, egységkormány létrehozásáról, valamint demokratikus és tisztességes elnökválasztás előkészítéséről.    Dalia Gribauskaite litván és Toomas Hendrik Ilves észt elnök is a kijevi erőszak beszüntetésére szólított fel.  A Kijev központjában zajló konfliktusban érintett mindkét félnek be kell szüntetni a tevékenységét. Minden újabb lépés újabb erőszakos cselekményekhez vezet” – jelentette ki Ilves a helyi hírügynökségi jelentések szerint.       Az erő alkalmazása nem megoldás. A hatóságoknak és az ellenzéknek haladéktalanul meg kell állapodniuk egymással. Ami a Majdanon (a kijevi Függetlenség terén) történik, annak semmi köze a demokráciához, az emberi jogok és szabadságjogok tiszteletben tartásához” – hangsúlyozta Dalia Gribauskaite, aki felszólította a nemzetközi közösséget: minden lehetséges eszközzel akadályozza meg a ukrajnai konfliktus kiszélesedését.    Az ukrán egészségügy-minisztérium szerint huszonöten haltak meg szerdára virradó Prága szerint Magyarország összehívhat egy V4-es belügyminiszteri találkozótBohuslav Sobotka cseh miniszterelnök úgy véli, ha tovább éleződik a válság Ukrajnában, és ukrán menekülthullám fenyegetné Közép-Európát, Magyarország, mint a V4-ek elnöke kezdeményezni fogja a belügyminiszterek találkozóját. "Számolok azzal, hogy ha megnőne a menekülthullám veszélye, akkor Magyarország, mint a V4-ek elnöke kezdeményezni fogja a belügyminiszterek találkozóját" - jelentette ki Sobotka szerdán Prágában a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón.    Elmondta, a V4-ek közelmúltbeli budapesti kormányfői csúcstalálkozóján megállapodás született arról, hogy a négy belügyminiszter folyamatosan tartja a kapcsolatot egymással ebben az ügyben.    A kormányfő leszögezte: Csehország egyelőre semmiféle menekülthullámot nem tapasztalt, de szükség esetén kész segítséget nyújtani a menekülteknek. Szerinte ebből a szempontból a legnagyobb veszély Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát fenyegeti.    A cseh kormány rendkívül súlyosnak és aggályosnak tartja az Ukrajnában kialakult helyzetet - jelentette ki Lubomír Zaorálek, cseh külügyminiszter. Közölte: bekérette Ukrajna prágai nagykövetét, hogy tolmácsolja neki a kormány álláspontját.    A cseh kormány szerdai ülésén felhatalmazta Zaoráleket, hogy az európai uniós külügyminiszterek csütörtöki találkozóján szankciókat szorgalmazzon azok ellen, akik felelősek az ukrajnai helyzet elfajulásáért.    "Elfogadhatatlan, hogy olyan politikusok, olyan személyek kapjanak beutazási engedélyt az EU-ba, akik felelősek az ukrajnai erőszakért" - mondta Zaorálek újságíróknak. Leszögezte: a hozzáférhető információk szerint "a legfőbb felelősség a kormányoldalé".    Az ukrajnai erőszakot Miloš Zeman cseh államfő is elítélte. "Már mintegy két hete kijelentettem, hogy a helyzet legjobb megoldásának az előre hozott parlamenti és elnökválasztást tartom. Ezt a véleményemet fenntartom" - jelentette ki Zeman szerdán a České Budejovicében.    Amennyiben Ukrajnában folytatódik az erőszak, Zeman mérlegelni fogja az ukrán államfő csehországi meghívásának felülvizsgálatát. Janukovicsnak az EU keleti partnerségi csúcstalálkozójára van meghívója Prágába áprilisra. Civil szervezetek már korábban felszólították Zemant, hogy vonja vissza Janukovics meghívását. Az elnök ezt eddig elutasította.    "Ha az erőszak folytatódik, felül kell majd vizsgálnunk a helyzetet" - mondta újságíróknak Jirí Ovcácek, elnöki szóvivő.    Milan Chovanec belügyminiszter úgy látja, hogy Ukrajnában polgárháború kezdődött.    "Ukrajnában polgárháború kezdődött. A hadsereg bevetésével a rendszer megpróbálja ellenőrzése alá vonni a helyzetet" - nyilatkozta Chovanec.    Kifejtette: Prága egyelőre nem tervezi, hogy változtatna az ukránokkal szembeni vízumkényszeren. Jelenleg az a cél, hogy Csehország elkerülje az esetleges nagyobb méretű ukrán menekülthullámot. "Nem zárhatom ki álláspontom megváltozását, ha romlana az ottani (ukrajnai) humanitárius helyzet" - szögezte le.  Nyomozás államcsínykísérlet miatt, külföldi bírálatokA keddi véres kijevi utcai harcok miatt államcsínykísérlet gyanújával nyomozást indított szerdán az ukrán titkosszolgálat (SZBU) "egyes politikusok" ellen. Az SZBU közleményében nem nevezett meg konkrét személyeket. Korábban Szerhij Arbuzov ügyvivő miniszterelnök ugyanezzel a bűncselekménnyel vádolta az ellenzéket. A Viktor Janukovics elnök által irányított ukrán politikai vezetés a Vitalij Klicsko ellenzéki vezető körül tömörülő ellenfeleit teszi felelőssé a legalább 25 halottat és több mint ezer sebesültet követelő súlyos zavargásokért.    Az ukrán kormány felelősségre vonását szorgalmazta a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt a brit külügyminiszter szerdán. "A békés tüntetők elleni erőszak elfogadhatatlan, és az ukrán kormánynak számot kell adnia a történtekről" - fogalmazott William Hague a Twitter közösségi portálon közzétett üzenetében egyúttal megerősítette, hogy részt vesz csütörtökön az Európai Unió külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozásán, amelyen az Ukrajnával szembeni szankciók lehetőségét is megvitatják.    Az ukrán kormány "maximális objektivitásra" szólította fel szerdán a nemzetközi közösséget az országban kialakult súlyos válság megítélésében. Az ukrán külügyminisztérium szerdai közleményében azt követelte, hogy a partnerek kizárólag "megbízható és igazolt tények" alapján alkossanak ítéletet az ukrajnai helyzetről. A közlemény szerint az ukrán ellenzék fegyveres harcra szólította fel a tüntetőket, miközben az államvezetés folyamatosan "kompromisszum- és párbeszédkészségéről" tett tanúbizonyságot. "Ennélfogva az ellenzék teljes mértékben felelős az erőszak és törvénytelenség példátlan kirobbanásáért" - áll a közleményben.    Lemondásra szólította fel Viktor Janukovics ukrán elnököt szerdán Hannes Swoboda, az európai szocialisták európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője. "Egy államfő sem maradhat hivatalában, akinek ennyi vér tapad a kezéhez" - hangoztatta Swoboda. Az európai szocialisták vezetője úgy véli, hogy Janukovics csupán játszik az ellenzékkel és az ukrán néppel, amikor azt állítja, hogy párbeszédet kezdeményez.     "Ugyanúgy, ahogy játékot űzött az EU-val, amikor előadta, hogy társulási megállapodást akar kötni. A továbbiakban már nem számít, hogy az akarat vagy a hatalom hiányzik-e ahhoz, hogy békés megoldást érjenek el" - mondta Swoboda.    Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szerdán tudatta, hogy hamarosan Kijevbe utazik az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének kérésére. Más uniós vezetők mellett Donald Tusk lengyel miniszterelnök is támogatja, hogy az EU hozzon büntetőintézkedéseket.    Elítélte az Ukrajnában dúló erőszakos cselekményeket szerdai közleményében Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki egyúttal gyors és független tényfeltáró vizsgálatot szorgalmaz. A főbiztos maximális visszafogottságra szólította fel az erőszakos cselekményekbe belebonyolódott feleket, és megismételte, hogy a nemzetközi emberi jogok alapján tiszteletben kell tartani a békés gyülekezéshez való jogot. Hollande és Merkel elítélte a "minősíthetetlen tetteket", és szankciókat ígérElítélte a "minősíthetetlen és tűrhetetlen" ukrajnai eseményeket szerdán Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár, és megerősítették, hogy az elkövetőket szankciókkal sújtják majd. "Ukrajnában minősíthetetlen, tűrhetetlen és megengedhetetlen események történnek. Erőszak, brutalitás és megtorlás. Jómagam és a kancellár, kormányainkkal együtt, elítéltük ezeket a tetteteket és a hatalom részéről érkező elnyomást" - közölte Hollande, egyúttal szankciókat ígérve.    A Kijevben szenvedő férfiak és nők mellett állunk - erősítette meg a francia elnök szavait Merkel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?