Elismerte bűnösségét Stohl András

Budapest |

<p>Elismerte bűnösségét Stohl András kedden a Budakörnyéki Bíróságon; a színész-műsorvezetőnek súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés vádja miatt kellett megjelennie a bíróságon.</p>

A Budakörnyéki Ügyészség vádirata szerint a színész ez év május 8-án hajnalban szeszes italtól befolyásolt állapotban a megengedettnél gyorsabban hajtva Fót közelében nekiütközött a vele szemben szabályosan közeledő másik két autónak. Az ütközés következtében egy ember súlyos, egy másik pedig könnyű sérülést szenvedett. A balesetet követően Stohl a helyszínt elhagyta, a rendőrök később otthonából előállították.
A tárgyalást a sajtó élénk érdeklődésétől kísérve tartják, erre jellemző, hogy a Pest Megyei Bíróság épületének termébe a szűkös hely miatt csak előre kiosztott, sorszámozott belépővel lehetett bejutni.
Stohl András a bíró kérdésére válaszolva kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát. Mint a történtek előzményeit felidézte, aznap éjjel a színházi előadást követően különböző szórakozóhelyeken nagyobb mennyiségű fehér bort, majd whiskyt ivott és parkoló autójában ülve az orrán át egy adag kokaint is felszívott. Ezek után rosszul felmérve a helyzetet "felelőtlen döntést hozva" elindult fóti otthona felé. A végzetes pillanatban hullámzó tudatállapotban csak két csattanást észlelt, ahogy az autók egymásnak ütköztek.
A vádlott meghallgatása során az is kiderült, hogy Stohl a balesetet követően a másik kocsikban ülőknél nem észlelte, hogy valaki is megsérült. Felhívta élettársát, aki néhány percen belül a helyszínre érkezett. A hölgy rövid szóváltás után Stohlt felpofozta. Kisvártatva rá az ittas színész beült élettársa kocsijába és hazahajtott, a rendőrök innen állították elő. A sérülteket időközben a helyszínre érkező mentők ellátták.
A tárgyalást Léhmann Zoltán bíró a tanúk meghallgatásával folytatatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?