Elfogták az IKEA-áruházakban robbantókat

Varsó |

<p>A lengyel rendőrség őrizetbe vett két 39 éves lengyel férfit, akiket megalapozottan gyanúsít azzal, hogy idén május vége és szeptember eleje között több európai ország IKEA-áruházaiban zsarolás céljából kisebb robbantásos merényleteket hajtottak végre.</p>

A kis robbanóerejű pokolgépek belga, holland, francia, német és cseh IKEA-áruházakban léptek működésbe. A drezdai IKEA-bútoráruházban történt robbantásban ketten könnyebben megsérültek, másutt a detonációk nem okoztak sérüléseket. A legutóbbi, prágai merénylet után a tettesek 6 millió eurót követeltek az IKEA-tól, és újabb robbantásokkal fenyegetőztek, ha az összeget nem kapják meg.
Mint Mariusz Sokolowski, a lengyel országos rendőrparancsnokság szóvivője közölte, a két férfit az észak-lengyelországi, kujávia-pomerániai vajdaság területén kapták el. Elfogásukra a rendőrség több száz munkatársát mozgósította. Az egyik tettes szerepelt a rendőrség bűnügyi nyilvántartásában kábítószerekkel összefüggő bűncselekmények miatt. Társa, egy több nyelven beszélő, felsőfokú végzettségű férfi szakmai karrierje során több nagy kereskedelmi cégnél vezető beosztásokban dolgozott.
A két férfi gépkocsiban utazott, amikor a lengyel központi nyomozó hivatal lecsapott rájuk. Az autóban a rendőrök számos, a bűncselekmények elkövetését igazoló bizonyítékot találtak, köztük laptopokat, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, de álcázásra alkalmas eszközöket, parókákat, maszkokat is találtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?