Peking tiltakozott az ellen, hogy Joe Biden „lediktátorozta” a kínai elnököt

joe biden k

Peking szerdán rendkívül abszurdnak és felelőtlennek nevezte, hogy Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke „lediktátorozta” Hszi Csin-ping kínai államelnököt.

Alighogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter hivatalos látogatását befejezve kitette a lábát Kínából, olyan jelentések láttak napvilágot, amelyek szerint Joe Biden kaliforniai adománygyűjtésén diktátornak nevezte kínai kollégáját.

Mao Ning külügyi szóvivő pekingi tájékoztatóján Biden megnyilatkozására utalva kijelentette, az amerikai elnök súlyosan megsértette a diplomáciai protokollt, és „Kína politikai méltóságát”. „Ez egy kirívó politikai provokáció” – szögezte le Mao, s kifejezte országa ezzel kapcsolatos határozott elégedetlenségét és tiltakozását.

„Az Egyesült Államok megjegyzései rendkívül abszurdak és felelőtlenek” – hangoztatta, visszautasítva Biden megjegyzését.

Biden kaliforniai beszédében utalt a feltételezett kínai kémballon februári lelövésére, amelyet a légierő keleti parton szolgálatot teljesítő egysége hajtott végre. Megjegyezte, „rendkívül kínos a diktátorok számára, amikor nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik”.

Mao Ning ismét azt bizonygatta, hogy a szóban forgó léggömb meteorológiai megfigyeléseket végzett és a szél sodorta le véletlenül eredetileg tervezett útvonaláról. „Az Egyesült Államoknak nyugodtan és professzionális módon kellett volna a helyzetet kezelnie” – mondta. Ehelyett – tette hozzá – „a tényeket elferdítve erőt alkalmazott, hogy felfújja az ügyet”.

Antony Blinken februárra tervezett kínai látogatását akkor épp a léggömbügy miatt halasztották el, s csak június második felében kerülhetett rá sor. A napokban zárult pekingi tárgyalásait mindkét fél eredményesnek, illetve a mélyponton lévő kapcsolatok szempontjából reménykeltőnek nevezte. Csin Kang kínai külügyminiszterrel több mint 5 órán át tárgyalt, mielőtt munkavacsorán is részt vettek.

Hszi Csin-pinggel folytatott megbeszélésein Blinken arról beszélt, hogy Biden elnök szerint „az Egyesült Államoknak és Kínának kötelessége felelősségteljesen kezelni kapcsolatait, s ez az Egyesült Államok, Kína és a világ érdeke”. Azt is leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem törekszik új hidegháborúra, nem törekszik Kína rendszerének megváltoztatására, szövetségei nem irányulnak Kína ellen, nem támogatja Tajvan függetlenségét, és nem keresi a konfliktust Kínával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?