Éjféltől ellenőrzés az osztrák–szlovák határon is

Bécs |

<p><span style="font-size: 12px;">Ausztria éjféltől ideiglenesen határellenőrzést vezet be, az intézkedés elsősorban a magyar, az olasz, a szlovén és a szlovák határt érinti - jelentette be kedden a bécsi belügyminisztérium.</span></p>

Az intézkedéseket a reggeli óráktól érvényesítik. A közlés szerint az ellenőrzések elsősorban Ausztria Magyarországgal, Olaszországgal, Szlovéniával és a Szlovákiával közös határát érintik. Pontos időpontot és helyszínt nem közöltek.     Az Európai Bizottságnak írt tájékoztató levélben az osztrák belügyminisztérium kitért arra is, hogy a határellenőrzés bevezetése a harmadik országból érkezők nagy száma miatt, valamint a közrend és a biztonság veszélyeztetésének elkerülése érdekében szükségszerű. Az intézkedéssel a rendőrség, a mentők és az ellátási rendszer túlzott kihasználtságát kívánják ellensúlyozni.      A tárca úgy fogalmazott, hogy a nagy segítőkészséggel, amelyet a Ausztria az elmúlt hetekben tanúsított, nem szabad visszaélni.  Egyúttal utaltak arra, hogy az európai jog szerint Ausztria az érintett menekültek többségének ügyében nem illetékes.      A menedékkérőknek el kell fogadniuk, hogy nem választhatják ki azt az uniós országot, amely majd védelmet nyújt nekik - áll a levélben.      Az Európai Bizottság számára készített dokumentumban Ausztria kitért a közös európai megoldás fontosságára is, miszerint az egységes európai jogi keretek összességében csak akkor működhetnek, ha minden tagállam szolidárisan közös felelősséget vállal.      Az unió szerint az Ausztria által bevezetett ideiglenes határellenőrzés megfelel a schengeni egyezmény előírásainak. A bizottság szerint az a cél, hogy a belső határok minél előbb újra megnyíljanak.      A belügyminisztérium szóvivője szerint egyéb ausztriai határszakaszokra is kiterjedhet az ellenőrzés a beutazó menekültek számától függően - jelentette a Reuters hírügynökség. (Frissítve: 18.31)        
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?