Éjféli mise a terrorfenyegetés árnyékában

Róma |

<p>XVI. Benedek pápa bemutatta péntek este 22 órakor a szokásos éjféli misét, amelyen a békéért imádkozott.</p>

Eközben is azonban az olasz hatóságok emelt szintű riadókészültségben voltak, mert az ország újabb terrortámadástól tartott a csomagbombákkal elkövetett előző napi merényletek után.

A pápa éjféli miséjét mintegy 10 ezer ember hallgatta a helyszínen a zuhogó eső ellenére.

"Ezen az órán hálával telve csatlakozunk mindannyian az évszázadok énekléséhez, amely egyesíti az eget a Földdel, az angyalokat az emberekkel. Add Urunk, hogy minél többen csatlakozhassunk hozzád a szeretetben, és váljunk a béke embereivé!" - mondta.

Az egyházfő előzőleg rendhagyó módon indította el a karácsonyi ünnepségeket. A BBC brit közszolgálati rádióban elhangzott a pápa angol nyelvű üzenete, amelyet az angol anyanyelvű keresztényekhez intézett. A beszédet még szerdán vették föl.

A csütörtöki merényletekben csomagbombák súlyosan megsebesítették Chile, illetve Svájc római nagykövetségének egy-egy alkalmazottját.

A Vatikánban az utóbbi két év karácsonyán történt egy-egy incidens. Egy zavart elméjű nő 2008-ban és 2009-ben is nekirontott az egyházfőnek, miközben ő végigsétált a Szent Péter-bazilika főhajóján. Tavaly sikerült a földre rántania a pápát. Most azonban semmi rendkívüli nem zavarta meg a misét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?