Egyre súlyosabb az árvízhelyzet Magyarországon, több helyen is védekeznek

visegrad arviz

A Lajtán, a Szigetközben, a Dunakanyarban, illetve a Budapest alatti Duna-szakaszon ad védekezési feladatokat a vízügy számára az árvíz – jelentette ki a Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Láng István felhívta a figyelmet arra, hogy az ár levonulása után is fenn kell tartani a figyelőszolgálatot, mert sok helyen alakulnak ki szivárgások és buzgárok.

Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azt közölte, hogy 51 településen 991 tűzoltó vesz részt a védekezésben.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, jövő hét közepén hagyhatja el Magyarország területét az árhullám tetőzése, Budapesten pedig szombaton éjjel várható a legmagasabb vízszint.

Hozzátette: a vízügy korábbi, a vízszint tetőzésével kapcsolatos előrejelzéseit továbbra is mérvadónak tekinthetik, a korrekciók néhány centiméteren belül vannak.

Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a jövő hét közepén hagyja el az országot a tetőzés déli irányba, és továbbra is azt várjuk, hogy a budapesti vízszint tetőzése valószínűleg szombat éjjel következik be – ismertette.

Hozzátette: a főpolgármester döntésétől függően, a jövő hét közepén a rakpart már felszabadítható lesz.

A kormányfő közölte azt is, hogy a szerdaihoz képest 1436 fővel növelték meg a védekezésben részt vevő hivatásos állomány számát, így már 5828-an dolgoznak a gátakon, valamint szerdán 4012 önkéntes vett részt a munkákban, és van 15 353 nyilvántartásba vett önkéntes is.

Kijelenthető az, hogy Magyarország az előző árvizek idején meg, illetve kitanulta a védekezés szakmáját, és nemcsak a hivatásosok, hanem az önkéntesek is pontosan tudják, hogy mit és hogyan kell tenniük” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?