Egy nápolyi pap levelet írt a maffiavezérnek, árulja el, hova ásatta el a mérgező hulladékot

pap k

A Nápoly melletti Caivano plébánosa nyílt levélben szólította fel Francesco Schiavonét, a helyi szervezett bűnözés egyik vezérét, hozza nyilvánosságra, hova ásatta el a lakosság egészségére veszélyes mérgező hulladékokat.

Maurizio Patricello atyának a L'Avvenire katolikus napilapnak küldött levelét kedden hozták nyilvánosságra.

Az életfogytiglanra ítélt Francesco Schiavone, más nevén Sandokán, 26 éve tölti börtönbüntetését, és a hatóságok közlése szerint elkezdett együttműködni az igazságszolgáltatással.

Utóbbit kihasználva Patricello atya felszólította Schiavónét, ne csak gyilkosságról, fegyverkereskedelemről és más bűncselekményekről valljon, hanem fedje fel azt is, hova ásatott el a camorra az utóbbi évtizedekben Nápoly és környékén több tízezer tonna ipari és egészségügyi hulladékot, amely a lakosság rákos megbetegedéséhez vezetett.

„Nem bírom felfogni, hogy te, aki okos ember vagy, miként gondolhattad, hogy nyugodtan tudod leélni az életed a szeretteiddel, miközben mérget, halált és félelmet vetettél” – írta Patricello atya.

A pap szerint sokan vélik úgy, hogy Sandokan megtérése csak ravasz húzás, hogy javítson börtönkörülményein.

A Schiavone vezette Casalesi-klán egyik jelentős bevételi forrása az illegális hulladékkezelés volt. A nyolcvanas évektől kezdve a föld alá rejtették el az olaszországi és külföldi cégektől átvett káros hatású, gyakran mérgező hulladékot a félmilliós Nápoly és a környező mintegy hatvan település területén. A hatóságok 2000 óta több mint 2700 helyszínt azonosítottak mérgező szemétlerakatként.

A mi térségünkben minden harmadik lakos kevesebb mint száz méterre él egy illegális hulladékgyűjtőtől – írta Patricello atya.

A mérgező hulladék rejtekhelyeként szolgáló térséget Tűzföldnek nevezték el: a becslések szerint hárommillió négyzetméternyi területről van szó, amely Európa legnagyobb föld alatti szeméttelepe. Nevét onnan kapta, hogy a térségben bevált gyakorlatnak számít a kisebb szeméthegyek felgyújtása, amivel a káros anyagok égési termékként a levegőbe jutnak, vagy beszivárognak a talajba.

Az igazságszolgáltatással együttműködő Francesco Schiavone vallomásait szerdán használhatják fel először, amikor megkezdődik a Nicola és Vincenzo Schiavone elleni per.

A camorra vezérrel névrokon Schiavone-testvérpárt azzal vádolják, hogy vesztegetéssel több közbeszerzési pályázatot is megszereztek az olasz államvasutaktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?