Ebola - Mintegy 3,4 milliárd dollár gyűlt össze

New York |

<p>Mintegy 3,4 milliárd dollárt ajánlottak fel az ebolajárvány által leginkább sújtott nyugat-afrikai országok támogatására pénteken a New Yorkban megrendezett ENSZ-donorkonferencia résztvevői.</p>

Helen Clark, a világszervezet Fejlesztési Programjának (UNDP) vezetője elmondta, hogy a korábbi felajánlásokkal együtt összesen 5,2 milliárd dollárt sikerült összegyűjteni Guinea, Libéria és Sierra Leone számára. Az ENSZ korábban azt közölte, hogy a három országnak a következő két évben 3,2 milliárd dollárra lesz szüksége az újjáépítésre és a gazdasági helyzet stabilizálására. Libéria elnöke ugyanakkor arra kérte az adományozó értekezleten részt vevő államokat, hogy engedjék el a nyugat-afrikai országok adósságát. "Nagy tétje van a világ számára, hogy mi miként reagálunk erre a globális fenyegetésre" - jelentette ki Ellen Johnson-Sirleaf, hangsúlyozva, hogy a járványok a terrorizmushoz hasonlóan nem ismernek határokat. Az államfő hozzátette, a támogatás "milliók számára fog esélyt adni az életük újjáépítésére, valamint elősegíti a térség stabilitását". A hivatalos tájékoztatás szerint Nagy-Britannia 381 millió, az Egyesült Államok 266 millió, Németország 220 millió dollárt ajánlott fel. A Világbank 650 millió dollárral, az Európai Unió 500 millióval, az Afrikai Fejlesztési Bank 745 millióval, az Iszlám Fejlesztési Bank pedig 360 millióval támogatja a helyreállítást. "Még nem lélegezhetünk fel, ehelyett vegyünk egy nagy levegőt és fejezzük be a munkát" - mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Neven Mimica nemzetközi fejlesztésért felelős uniós biztos pénteken arra emlékeztetett, hogy a járvány nem csak egészségügyi katasztrófa, de súlyos károkat okozott a gazdaságban, az oktatásban és a kereskedelem területén is, ezért is kell ezeknek az országoknak ilyen szerteágazó területeken segítséget nyújtani. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2014 márciusa óta több mint 27 ezer embert fertőzött meg a vírus, és mintegy 11 200 ember halt bele a betegségbe. Szinte az összes eset Guineában, Sierra Leonéban és Libériában történt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?