Dróntámadásban többen meghaltak az északkelet-ukrajnai Szumiban

ukrán válság k

Mintegy 60 drónnal támadta az orosz hadsereg keddre virradóan Ukrajnát, az északkelet-ukrajnai Szumi városa elleni légicsapásokban legkevesebb három ember meghalt, köztük gyerekek – közölték kedden városi tisztségviselők és a hadsereg.

Ihor Kalcsenko, Szumi megye kormányzója a Telegramon azt írta, hogy a megyeszékhelyet kedd hajnalban érő légicsapások az egyik lakónegyedet és a létfontosságú infrastruktúrát rongálták meg. A kormányzó képeket is közzétett füstölgő romokról és megrongálódott lakóépületekről. A Szumi megyei katonai közigazgatás jelentése szerint az egyik légicsapás lerombolt egy többemeletes lakóépületet. 

A dél-ukrajnai Herszon városában helyi tisztségviselők jelentése szerint egy nő megsebesült, amikor az egyik drón egy buszmegállóba csapódott. 

Az Ukrajna ellen indított mintegy 60 drónból az ukrán légvédelem 42-t megsemmisített az ország középső, déli és keleti területei felett, tíz légi csapásmérő eszköznek pedig „nyoma veszett” – közölte a hadsereg. 

Szumi megyében egyre gyakoribbá váltak az orosz légitámadások azóta, hogy augusztusban az ukrán hadsereg területeket foglalt el Oroszországnak az ukrajnai területtel határos kurszki régiójában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?