Drágul Győrben a parkolás

Győr |

<p>Több lépcsőben, díjövezet-kiterjesztéssel drágul Győrben a parkolás; az erről szóló előterjesztést pénteki ülésén hagyta jóvá a megyei jogú város közgyűlése.</p>

Az indítványra 14 képviselő mondott igent, 7 nemet, egy pedig tartózkodott.

A döntés alapján jelentősen bővítik az eddig a legszűkebb belvárosban alkalmazott, óránként 400 forintért használható zónát. E területen kívül egyetlen további fizetőövezetet hoznak létre, amelyben 200 forint lesz a várakozás óránkénti díja. A város fizetős területén eddig négy díjövezet létezett, amelyekben 400, 200, 100, illetve 80 forintért lehetett parkolni.

A lépés indokaként említette az előterjesztés, hogy magas a díjövezetek száma. Példaként említik, hogy az Árpád úton végighaladva a parkolóhelyek óradíja hétszer változik, míg a történelmi belvároshoz szervesen hozzátartozó, szűk utcákban három díjövezet váltja egymást.

Az előterjesztés szerint a jelenlegi díjövezetek gyakori váltakozása nehezíti az eligazodást, és sokszor a gépjárművezetők figyelmetlensége miatt szabnak ki pótdíjat. A gyalogos övezethez közeli parkolókban magas díjövezeti besorolást, attól távolodva alacsonyabb besorolást kell alkalmazni - írják, jelezve, az a cél, hogy az utcai várakozás helyett a parkolóházakba tereljék az autósokat.

Az ülés elején Vörös Gyula, a Jobbik frakcióvezetője kezdeményezte, hogy "méltányosságból és mértékletességből", a megszorítások sújtotta lakosság kímélése érdekében vegyék le a napirendről az előterjesztést, de ezt hat igen, 14 nem és egy tartózkodás mellett elutasította a közgyűlés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?