Donald Trump a Mueller-vizsgálat azonnali lezárását sürgette

trump
Washington |

Egykori kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást feltáró, Robert Mueller vezette különleges vizsgálat azonnali lezárását sürgette Donald Trump elnök egy szerdai Twitter-bejegyzésben. 

"Rettenetes ez a helyzet és Jeff Sessions igazságügyi miniszternek most azonnal le kell állítania ezt a szélhámos boszorkányüldözést, még mielőtt további foltokat ejt országunkon" - írta mikroblog-bejegyzésében az elnök.  

A Twitter-bejegyzésben Donald Trump leszögezte: Robert Mueller érdekellentétekkel teli, az általa vezetett bizottság eddig nem szolgált semmiféle bizonyítékkal az összejátszásra, és Mueller, akit republikánusok által kinevezett republikánusnak nevezett, elfogult vele szemben. Robert Muellert Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettes nevezte ki, miután Jeff Sessions tárcavezető 2017 márciusában kivonta magát minden, Oroszországgal, a 2016-os amerikai választási folyamatba történt esetleges orosz beavatkozással kapcsolatos vizsgálatból és Rosensteinre bízta ezek felügyeletét. Sessions az elnökválasztási kampányban vállalt saját szerepére hivatkozva maradt távol ezektől az ügyektől. 

Az igazságügyi minisztérium szóvivője közölte: a tárca egyelőre nem kívánja kommentálni az elnök bejegyzését. 

Elemzők megjegyzik: nem ez az első eset, hogy Donald Trump kétségbe vonja Robert Mueller és a vizsgálóbizottság munkájának hitelességét, a napokban Mueller állítólagos érdekkonfliktusairól tett közzé bejegyzést, hangsúlyozva, hogy ezek eleve alkalmatlanná teszik őt a vizsgálat irányítására. Az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatok nyomán kedden kezdődött meg Donald Trump elnökválasztási kampányának egyik volt menedzsere, Paul Manafort pere a Washington melletti Alexandriában. Manafortot azonban nem az oroszokkal történt esetleges összejátszás miatt állították bíróság elé, hanem a vizsgálat során kiderült banki és adócsalások, pénzmosás és más törvénysértések miatt.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője sajtóértekezletén szintén a "boszorkányüldözés" kifejezést használta a Mueller-bizottság munkájának minősítésére, és hangsúlyozta: Donald Trump nem azt írta reggeli Twitter-bejegyzésében, hogy "muszáj véget vetni" a vizsgálatnak, hanem azt, hogy le kellene zárni. 

"Az elnök nem utasítást adott, hanem csak a véleményét fogalmazta meg" - szögezte le a szóvivőnő.  

Újságírói felvetésre Huckabee Sanders cáfolta, hogy az elnök akadályozni próbálná a Mueller-vizsgálatot. "Az elnök csak dühös, mint az amerikaiak többsége, és csak visszavág" a mikroblog-bejegyzéseiben - fogalmazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?