Dioxinbotrány - mit tervez a német kormány?

Berlin |

<p>Tízpontos akciótervet jelentett be a német szövetségi kormány mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi minisztere a takarmánykeverő cégek működésének engedélyezésének és termékeik ellenőrzésének szigorítása céljából pénteken sajtótájékoztatón Berlinben.</p>

Ilse Aigner (CSU) terve értelmében, amely a jövő héten kerül a kabinet elé, az eddiginél szigorúbb kritériumokat kell teljesítenie annak a cégnek, amely állati takarmányt akar előállítani. Szigorúan el kell választaniuk a műszaki felhasználásra és a takarmányozási célra készült zsírok technológiáját. A cégek ellenőrzése is gyakoribb lesz a jövőben, ráadásul felelősségbiztosítást kell kötniük az esetleges szennyeződések okozta károk fedezésére.
A tartományi élelmiszerhatóságoknak a terv előírja, hogy az ellenőrzések során tapasztalt magasabb károsanyag-értékeket haladéktalanul tegyék közzé az interneten. A méréseket végző laboratóriumoknak pedig nem csak a határértéket meghaladó, de a normál szint fölötti károsanyag-értékeket is jelezniük kell a hatóság felé - ismertette a miniszter.
Aigner, akit az utóbbi napokban erőteljes bírálatok és támadások értek, elismerte, hogy reagálása a dioxinbotrányra nem volt a legjobb. "Talán több kommunikációra lett volna szükség kifelé, jóllehet a tárcán belül minden intézkedést meghoztunk, amit csak hozhattunk" - fogalmazott, visszautasítva azt a fölvetést, hogy talán le kellene mondania.
Az ellenzék és a fogyasztóvédelem elégtelennek minősítette a miniszter tervét. Renate Künast, a Zöldek alsóházi frakcióvezetője (aki a Schröder-kormányban Aigner tárcáját vezette) a ZDF televízióban kijelentette: A tízpontos terv címszavait Aigner "a Zöldektől lopta, pontosabban az észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormány  illetékes miniszterétől. A tartalom viszont ködös, és távolról sem felel meg annak, amit a címszavak beharangoznak. Az akciótervet ezzel az erővel a takarmányágazat szereplői is írhatták volna".
Thilo Bode, a Foodwatch fogyasztóvédelmi szervezet alapítója és ügyvezető igazgatója is elégtelennek minősítette Aigner tervét. Mint a ZDF televízióban kifejtette: amíg nem történik minden egyes adag takarmány ellenőrzése, addig nem lehet szó a probléma megoldásáról. A laboratóriumi ellenőrzés viszont komoly pénzbe kerül: adagonként 500 euróba.
Pénteken ismertté vált adat szerint az eddig megvizsgált tojásminták egynegyede volt dioxinnal szennyezett. A bevizsgált sertéshúsminták (33) közül viszont csupán egyben találtak határértéket meghaladó mennyiségű dioxint, egy mintában pedig a határértéket megközelítő szintet - közölte a fogyasztóvédelmi minisztérium. Németországban 396 állattenyésztő telep továbbra is hatósági zárlat alatt van, szennyezettségük vizsgálata folyamatban van.
A német határokon túlra is jutott dioxingyanús sertéshús, kisebb szállítmányok kerültek Lengyel- és Csehországba - közölte a berlini tárca. Ezeket a szállítmányokat azonban már nem lehet visszarendelni a kereskedelemből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?