Dél-koreai hírszerzés: Kim Dzsong Unnak három gyereke van

Kim Dzsong Un k

Észak-Korea a következő hetekben nagyszabású hadgyakorlatot tervez, és Kim Dzsong Unnak, az ország vezetőjének vélhetően van egy harmadik gyermeke is, akinek a neme sem ismert – állították kedden dél-koreai parlamenti képviselők hírszerzési illetékesekre hivatkozva.

A dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) arról tájékoztatta az ország képviselőit, hogy Phenjan a tervezett nagyszabású hadgyakorlaton az új interkontinentális ballisztikus rakétáit (ICBM) is tesztelheti.

A hírszerzés arról is beszámolt, hogy az észak-koreai vezetőnek vélhetően van egy harmadik gyermeke is, akinek a neme egyelőre ismeretlen. Az információk szerint Kim Dzsong Un elsőszülött gyermeke pedig véletően egy fiú, aki még soha nem jelent meg a nyilvánosság előtt.

Az észak-koreai diktátor tavaly novemberben jelent meg először nyilvánosan egyik gyermekével. A dél-koreai hírszerzés szerint Kim Dzsong Un második gyermeke lehet az a tízéves lány, akivel a vezető és felesége együtt megnézte, hogyan lövik ki az ország legerősebb interkontinentális ballisztikus rakétáját, a Hvaszong-17-et. Az állami hírforrások akkor még egy képet is közzétettek, amelyen Kim látható, ahogy kéz a kézben sétál egy fehérkabátos, piroscipős, fiatal lánnyal.

Ez volt az első alkalom, hogy Észak-Korea hivatalosan megerősítette a gyermek létezését, bár semmiféle részletet nem közölt róla. Dél-koreai hírszerzési és médiaértesülések szerint Kim 2009-ben nősült meg, és három gyereke van, akik 2010-ben, 2013-ban és 2017-ben születtek.

Szakértők sokat latolgatták, hogy mi lehetett Kim célja lánya bemutatásával. Egyesek úgy vélik, hogy az észak-koreai vezető őt tekinti lehetséges utódjának. Mások azt gondolják, igazolásként vihette magával a rakétatesztre, hogy aláhúzza: családja az, amely irányítja az ország nukleáris és rakétaprogramját.

Észak-Korea tavaly minden korábbinál több, 37 rakétakísérletet hajtott végre, köztük interkontinentális ballisztikus rakétákkal is, megsértve ezzel az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?