Dél-koreai elnök: Kína nem profitálna az Oroszországgal és Észak-Koreával való háromoldalú együttműködésből

del-korea zaszlo

Kína nem profitálna az Oroszországgal és Észak-Koreával folytatott háromoldalú együttműködésből, mivel a három országnak eltérő érdekei vannak – jelentette ki Jun Szok Jol dél-koreai köztársasági elnök.

Jun londoni látogatása előtt a The Telegraph című brit napilapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Kína fontos szerepet játszik a kelet-ázsiai szabadság, béke és jólét előmozdításában.

„Kína valószínűleg fontolóra fogja venni, hogy az Észak-Koreával és Oroszországgal való háromoldalú együttműködés folytatása - amely nyilvánvalóan sérti az ENSZ Alapokmányát és a Biztonsági Tanács határozatait, valamint más nemzetközi normákat is - nem használ az ország nemzetközi hírnevének és megítélésének” – mondta Jun.

Észak-Korea és Oroszország katonai együttműködésével súlyosan megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat, és ez olyan provokatív cselekménynek tekintendő, amely veszélyezteti a békét a Koreai-félszigeten, Északkelet-Ázsiában és Európában is – fejezte ki aggodalmát Jun, hozzátéve, hogy Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok aktívan fog reagálni az együttműködésre.

„Az, hogy Észak-Korea fegyverekkel látja el Oroszországot csak meghosszabbítja az ukrajnai háborút és növeli az áldozatok számát. Ráadásul, ha cserébe Oroszország katonai fejlesztéseket ajánl föl Észak-Koreának, az veszélyezteti a Koreai Köztársaság biztonságát és a regionális békét" – jelentette ki Jun.

Az elnök az interjújában az Egyesült Királysággal való szorosabb biztonsági kapcsolatok kialakítását is szorgalmazta, hozzátéve, hogy a világ az emberiséget fenyegető, több konfliktusból és veszélyből álló „polikrízissel" néz szembe.

Jun azt is jelezte, hogy e heti utazása lehetőséget teremt az olyan gazdasági, technológiai és védelmi kapcsolatok kiépítésére is, amelyek a többi közt kiterjednek a digitális és mesterséges intelligencia, a félvezetők, az energia és az űrtechnológia területére is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?