Dél-Korea ballisztikus rakétával gyakorlatozott

Szöul |

<p>Ballisztikus rakétával hajtott végre hadgyakorlatot hétfőn Dél-Korea, válaszul az előző napi észak-koreai kísérleti atomrobbantásra - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara.</p>

A közlemény szerint a hadgyakorlaton légi és szárazföldi erők vettek részt,  Hjonmu típusú ballisztikus rakétát, illetve F-15K vadászgépről kilőtt, nagy hatótávolságú levegő-föld rakétát vetettek be. A vezérkar hangsúlyozza, hogy a kilőtt rakéták pontosan eltalálták a Japán-tengerben kijelölt célpontokat, amelyek meghatározásakor figyelembe vették annak az észak-koreai gyakorlótérnek a fekvését, ahol végrehajtották az újabb atomrobbantást. 

A hadgyakorlaton csak a dél-koreai fegyveres erők vettek részt, de a vezérkar hangsúlyozza, hogy újabb közös hadgyakorlatokra készülnek az amerikai hadsereggel.

Phenjan vasárnap jelentette be, hogy sikeres kísérletet hajtott végre hidrogénbombával. A kísérleti atomrobbantás immár a hatodik, minden korábbinál nagyobb erejű volt, és két erős földrengést váltott ki. Szakértők egyelőre nem tudják kétséget kizáróan megerősíteni, hogy a tesztelt bomba valóban hidrogénbomba volt. Ez utóbbit termonukleáris bombának is nevezik, és jóval pusztítóbb az atombombánál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?