Csehországban feloldják a kötelező maszkviselést a buszokon és vonatokon

koronavírus Csehország

Csehországban április 14-i hatállyal feloldják a koronavírus járványa nyomán kötelezővé tett, FFP2-es maszkviselésre vonatkozó szabályokat a buszokon és vonatokon - jelentette be vasárnap Vlastimil Valek cseh egészségügyi miniszter.

A ČT cseh közszolgálati televíziónak a járványügyi körülményeket ismertetve elmondta, hogy a kórházakban fokozatosan javul a helyzet, miközben a fertőzöttek száma is apad.

A húsvéti utazási szezonra a liberális konzervatív prágai vezetés már feloldotta a beutazási korlátozásokat. A maszkviselés azonban továbbra is kötelező marad az egészségügyi, illetve az idősápoló létesítményekben.

A legfrissebb adatok szerint az utóbbi egy hétben átlagosan 295 új fertőzött jutott 100 ezer lakosra.

A csaknem 11 millió lakosú Csehországban az utóbbi négy hétben mintegy 190 ezer új fertőzöttet azonosítottak, akik közül ezen idő alatt 772-en hunytak el a kórban, amivel a járvány kitörése óta a koronavírus halálos áldozatainak száma 39 872-re emelkedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?