Csehország amerikai segélyt kap hadserege fejlesztésére

Jana Černochová

Csehország 106 millió dollárt kap az Egyesült Államoktól hadserege fejlesztésére – közölte a cseh védelmi minisztérium és Washington prágai nagykövetsége csütörtökön az amerikai kongresszus döntésére hivatkozva.

A segéllyel az Egyesült Államok egyúttal részben kompenzálni szeretné Csehországot az orosz invázió ellen harcoló Ukrajnának küldött fegyverekért.

A ČTK hírügynökség jelentése szerint 100 millió dollárt az Egyesült Államok külföldi katonai programok finanszírozására szánt, Ukrajnát érintő csomagjából kapja Prága, míg 6 milliót az orosz befolyás elleni harcra létesített alapból. Ebből a pénzből a cseh hadsereg kibertámadások elleni csoportot hoz létre – pontosított a cseh védelmi tárca.

„Úgy véljük, az amerikai ajándék annak elismerése, hogy Csehország a konfliktus kezdete óta segíti Ukrajnát, és felelősen viszonyul a saját, valamint szövetségesei védelméhez” – nyilatkozott a kongresszusi döntésről Jana Černochová cseh védelmi miniszter.

Washington még augusztus közepén bejelentette, hogy nyolc katonai és két szállító helikoptert ajándékoz Csehországnak az Ukrajnának nyújtott cseh támogatás elismeréseként.

Az amerikai fél szerint Csehország csak az átadás költségeit, valamint a gépek korszerűsítését fogja fizetni.

Csehország már korábban 12 Viper és Venom márkájú helikoptert rendelt az amerikai Bell társaságtól 14,6 milliárd korona értékben.

Csehország a prágai sajtó szerint eddig mintegy 5 milliárd korona értékben szállított fegyvert és lőszert Ukrajnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?