Cozma-ügy: újabb öt gyanúsított

Veszprém |

<p>Újabb öt személyt gyanúsít a rendőrség a Cozma-üggyel kapcsolatosan; a balatonvilágosi, balatonfőkajári, szalántai és keszüi lakosok szabadlábon védekezhetnek - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.</p>

 Az öt férfivel szemben csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat eljárást a rendőrség - mondta Váradi Piroska, megjegyezve, hogy ezzel már 23-ra emelkedett a Cozma-ügyben gyanúsítottak száma. Közülük tízen védekezhetnek szabadlábon. 
    Döntő többségük ellen garázdaság miatt folytatnak büntetőeljárást, másokat életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt vontak eljárás alá, míg társtettesként elkövetett emberöléssel három férfit gyanúsítanak - mondta a szóvivő. Közlése szerint a 23 gyanúsított közül jelenleg tizenhárman vannak előzetes letartóztatásban. 
    Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott kézilabdázóját február 8-án egy szórakozóhelyi szóváltást követően gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársai közül - Zarko Sesum szerb és Ivan Pesic horvát válogatott kézilabdázó - életveszélyesen megsérült, mindkettőjüket meg kellett operálni, s hosszú ideig kórházi kezelésre szorultak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?