Clinton: a magyaroknak elegük van a demokráciából

Washington |

<div>Egy autokrata diktátor a határokon kívül tartja a külföldieket, és ez a magyaroknak jó, mert már úgyis elegük van a demokráciából &ndash; idézte Bill Clinton volt amerikai elnök szavait a <a href="http://hvg.hu/itthon/20160517_Clinton_Magyarorszag_Putyin_fele_vezetest…;

Felesége New Jersey-i kampányrendezvényén mondott beszédet Bill Clinton volt amerikai elnök hétfőn, melyben kitért Lengyelországra és Magyarországra is.

Úgy fogalmazott, ez az a két hely, ahol – bár az Egyesült Államok és a hidegháború nélkül ma szabadság sem lenne – elegük van a demokráciából, ezért inkább Putyin-féle vezetést akarnak. "Adjanak egy autokrata diktátort, az majd gondoskodik róla, hogy a külföldiek a határon kívül maradjanak" – mondta Bill Clinton. "Ismerősen hangzik?" – tette hozzá a bevándorlóellenes Donald Trumpra célozva, a közönség derültségére.

Ahhoz, hogy ne történjenek hasonló rossz dolgok, Amerikának a megfelelő vezetőre van szüksége – tette hozzá.

Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns férje nem először üzen az Orbán-kormánynak, 2014-ben például hatalommániásnak és pénzéhesnek nevezte a magyar miniszterelnököt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?