Chávez Kubában folytatja rákbetegsége kezelését

Caracas |

<p>Hugo Chávez venezuelai elnök pénteken a törvényhozás hozzájárulását kérte, hogy visszatérjen Kubába, ahol folytatják rákbetegségének kezelését.</p>

Chávez a sajtónak kijelentette, szombaton utazna Kubába, hogy "megkezdődjék a második szakasznak nevezett kezelés, folytatódjék a gyógyulás lassú és összetett folyamata", amely szerinte jól halad. Kiért arra is, hogy e második szakasz kemoterápiás kezeléssel kezdődik.    

Jelezte, hogy alkotmányos kötelezettségeinek megfelelően írt levelet tervezett külföldi gyógykezeléséről a törvényhozás elnökének.

A venezuelai elnök pénteken Caracasban, a Ollanta Humala megválasztott perui elnökkel folytatott megbeszélését követően nyilatkozott a sajtónak.

Korábban brazil kormányforrások azt közölték, hogy Chávez elnököt Brazíliában fogják gyógykezelni, a rákellenes terápiájáról világszerte elismert Sao Paulo-i onkológiai központban, a Sírio-Libanés kórházban, de egyelőre nem tűzték ki a gyógykezelés kezdési időpontját.

A betegeskedő Chávez venezuelai elnök július elején tért vissza hazájába, miután Kubában június 20-án medenceműtétet hajtottak végre rajta egy tályog miatt, majd rák ellen gyógykezelték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?