Chávez kijelölt utódja a venezuelai elnök

Caracas |

<p>Nicolás Maduro, a néhai venezuelai elnök, Hugo Chávez kijelölt utódja nyerte a vasárnapi elnökválasztást a dél-amerikai országban - közölte a választási bizottság.</p>

A hivatalos eredmény szerint a korábbi szakszervezeti vezető Maduro kapta a szavazatok 50,66 százalékát. Fiatal ellenfele, Henrique Capriles, Miranda állam kormányzója 49 százalékot szerzett.

    Ez a vártnál jóval szorosabb eredmény. A közvélemény-kutatások azt mutatták, Maduro 55-45 arányban vezet, igaz, előnye folyamatosan csökkent az elnökválasztás közeledtével. A részvételi arány 79 százalék volt, vagyis bő 14,5 millió szavazatot adtak le, és Maduro 235 ezer vokssal szerzett többet ellenfelénél.     Az ellenzék tehát hiába növelte támogatottságát, az októberi - Chávez által megnyert - elnökválasztás után ezúttal sem sikerült leváltania a "chávizmust". Az 50 éves Maduro kijelentette, Venezuelában folytatódik a Chávez által elindított "bolivari forradalom" és a szocializmus építése.     Az eredmény ugyanakkor jól tükrözi, hogy mennyire megosztott a venezuelai társadalom. A frissen megválasztott elnök nyugalomra szólított föl, és közölte: az ellenzéki követeléseknek eleget téve fölkéri a választási bizottságot, hogy ismételje meg a szavazatszámlálást.     Az új elnök mandátuma 2019-ig szól. Fél éven belül azért kellett ismét elnökválasztást tartani Venezuelában, mert március 5-én rákban elhunyt Hugo Chávez, aki 14 éven át irányította a kőolajban gazdag országot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?