Bukarestben nem hagyták jóvá a Kövért és Orbánt elítélő nyilatkozatot

Bukarest |

<p>A román képviselőház elutasította kedden a magyarországi politikusok március 15-i kijelentéseit elítélő politikai nyilatkozatot, amelyet a délelőtti órákban még elfogadott a román parlament alsóházának külügyi bizottsága.</p>

A román Mediafax és Agerpres hírügynökségek szerint az ülést vezető Ioan Oltean, a képviselőház alelnöke a szavazás után közölte, hogy 142-en voksoltak a nyilatkozat elfogadása mellett, 110-en ellene, és 25 tartózkodást számoltak össze.
Oltean először bejelentette, hogy a nyilatkozatot elfogadta a képviselőház, majd rövid szünet után közölte, hogy 143 támogató szavazatra lett volna szükség. Oltean érvelése szerint a jelen lévő képviselők felének plusz egy főnek a szavazatára lett volna szükség, és a jelenléti ívek szerint ez pont 143 szükséges voksot jelent, így a nyilatkozat elutasítottnak tekinthető.
Kedden délelőtt a képviselőház külügyi bizottsága még elfogadta a nyilatkozatot amely állást foglalt a magyar vezetők "nacionalista hangsúlyú, az Európai Unió és a modern világ eszméitől idegen politikai retorikája" ellen.
Korodi Attila, a bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy nem ugyanarról a nyilatkozatról van szó, amelyet a liberális Puiu Hasotti március 16-án a parlamentben elfogadásra javasolt, hanem egy újabb dokumentumról, amelyet a bizottság dolgozott ki.
A kormányoldal és az ellenzék azonban nem tudott közös nevezőre jutni a szöveg tartalmát illetően, ezért a román kormánykoalíciót alkotó pártok úgy határoztak, hogy távol maradnak a bizottság üléséről, mert így nem döntésképes a testület. Csakhogy a román kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) egyik honatyája pártja tiltása ellenére mégis részt vett a szavazáson, és támogatta a politikai nyilatkozat elfogadását.
Korodi sajnálatosnak tartja, hogy a román ellenzéki liberálisok és szociáldemokraták "továbbra is a magyar kártyát próbálják kijátszani". Rámutatott: nem szeretnék, ha olyan román-magyar vita alakulna ki, amelynek a romániai magyarság lenne a legfőbb vesztese. Korodi szerint erről a nyilatkozatról csak a képviselőháznak kellett döntenie, mert a szenátus korábban elutasította a napirendre tűzését.
A március 15-i romániai ünnepségek kapcsán a román ellenzék először Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét bírálta egy marosvásárhelyi kijelentése miatt, amelyben a magyar politikus a Székelyföld területi autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács célkitűzéseit jogszerűnek és célszerűnek nevezte.
A román parlamentben azonban az ellenzék azt követően javasolta az elítélő nyilatkozat elfogadását, először március 16-án, miután egy téves román hírügynökségi jelentés alapján az ellenzéki pártok Orbán Viktornak tulajdonítottak olyan gondolatokat, amelyeket a miniszterelnöknek a határon túli magyarokhoz intézett március 15-i üzenete valójában nem tartalmazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?