Budapesti melegfelvonulás - komolyabb incidensek nélkül

Budapest |

<p>   Komolyabb incidensek nélkül ért véget szombat este a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) szervezésében tartott melegfelvonulás Budapesten.</p>

Mintegy másfél ezer ember részvételével indult el szombat délután az idei Budapest Pride rendezvény keretében szervezett meleg méltóság menete a Hősök tere torkolatától. A felvonulást több száz rendőr biztosította.
    Három kamion mögött sorakoztak fel a megmozdulás résztvevői, akik között több közéleti személyiség és politikus is megjelent. Az Oktogonnál csoportosuló ötszáz ellendemonstráló miatt a teret megkerülve, módosított útvonalon érkeztek az Alkotmány utcába. Az ellentüntetők megpróbálták áttörni a kordonokat, ezért a rendőrök könnygázzal fújtak le több embert. A lezárt utakon át végigkísérték és folyamatosan szidalmazták a felvonulókat, de a fémkordonokon és a rendőri sorfalon át nem tudtak a felvonulók közé jutni.
    A Kossuth téren szintén több mint száz ellendemonstráló gyűlt össze, és a felvonuláson résztvevőket bekiabálásokkal gyalázták, a felszólalókat pedig füttyszóval próbálták megzavarni. A feleket itt szintén fémkordonok és teljes védőfelszerelést viselő rendőrök sorfala választotta el.
    Stuart Milk, a Harvey Milk Alapítvány vezetője a felvonulás kezdetén tartott beszédében úgy fogalmazott: lehet, hogy megpróbálták megállítani és diszkriminálni  őket, de mégis megtartják a Pride-ot. Szavai szerint lehet, hogy megpróbáltak diszkriminatív rendelkezéseket írni az alkotmányba, de mégis itt vannak, hogy elmondják: egyenlőek.
    Beszéde végén felolvasta Barack Obama közleményét, amelyben az amerikai elnök az ENSZ pénteki, az LMBT-közösség tagjainak alapvető jogaiért kiálló határozatát üdvözölte.
    Az Amnesty International Európai Irodájának igazgatója emlékeztetett arra, hogy februárban is felszólaltak, amikor a rendőrség nem akarta engedélyezni a Pride útvonalát. Nicolas Beger arra kért minden jelenlevőt, hogy emlékezzenek meg azokról, akik nem tehetik meg, hogy nyíltan vállalják önmagukat. Elszomorítónak nevezte, hogy az új magyar alaptörvényből kimaradt a szexuális orientáció alapú diszkrimináció tilalma és, hogy rendkívül szűk módon határozták meg a házasság fogalmát.
    A rendezvény végén felszólalók bírálták a nemrégiben elfogadott új alaptörvényt, amely csak az ellenkező neműek közötti házasságot ismeri el, a szervezők álláspontja szerint a házasság intézménye mindenkit megillet.
    Göncz Kinga szocialista EP-képviselő hangot adott annak a véleményének is, hogy Magyarország hamarosan "újra európai lesz", ahol senkinek sem kell félnie vagy megkülönböztetést elszenvednie.
    A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ifjúsági szervezete továbbra is értelmetlennek és a célkitűzéseit tekintve zavarosnak tartja a homoszexuálisok felvonulását, véleményük szerint a házassághoz két igen kell és két nem. Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke szombaton az MTI-nek azt mondta, bár a békés gyülekezéshez való alkotmányos alapjog mindenkit megillet, az európai homoszexuális szervezetek évről évre megrendezésre kerülő európai "road-show"-ja számos európai nagyvárosban csak komoly rendőri jelenlét mellett biztosítható.
    A BRFK a felvonulás miatt már péntek estétől fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosban. A rendőrség térfigyelő kamerákat szerelt az oszlopokra, és szalagokkal zárta le a felvonulás teljes útvonalán a parkolóhelyeket. Az útkereszteződéseknél motoros rendőrök és járőrautók álltak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 77 gépkocsit helyeztek át a rendőrök a lezárt területekről a környező utcákba. A tulajdonosok az elszállított járművükről a 06-1/267-46-73 telefonszámon érdeklődhetnek.
    Incidensek nélkül zajlott le a melegfelvonulás szombaton Bécsben, Szófiában, illetve Zágrábban is.
    Bécsben az esős idő ellenére több tízezren vonultak fel. A szervezők délután százezerre becsülték a résztvevők számát, a rendőrség egyelőre nem közölt adatokat.
    A bolgár fővárosban csaknem 300-350-en gyűltek össze a menet indulására, jóllehet a szervezők idén 1000 fölötti számú résztvevőre számítottak.
    Zágrábban mintegy 4 ezerre becsülte az APA osztrák hírügynökség a szombati melegfelvonulás résztvevőinek a számát. A hírügynökség szerint a felvonulást csaknem 1500 rendőr biztosította, hogy megakadályozzák az egy héttel ezelőtti spliti felvonuláson történtek megismétlődését. A horvát tengerparti városban akkor tüntetők támadták meg a menet mintegy 400 résztvevőjét.

 

   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?