Brunei szigorú iszlám törvénykezést vezetett be

Bandar Seri Begawan |

<p>Bevezették az iszlám vallási jogot, a saríát a délkelet-ázsiai Borneó szigetén lévő Brunei szultánságban csütörtöktől, az intézkedést a nemzetközi emberjogi szervezetek nagy visszalépésnek tartják.</p>

A kelet-ázsiai térségben ez az első ország, ahol az iszlám jogon alapuló büntető törvénykönyvet léptettek hatályba. A világ egyik leggazdagabb országának számító Brunei szultánja "nagy eredménynek" nevezte a saría bevezetését, a törvénykezést fokozatosan fogják életbe léptetni. "Nem szórakozásból döntöttünk a saría alkalmazása mellett, hanem Allah parancsának engedelmeskedünk, ahogyan meg van írva a Koránban" - mondta szerdán a szultán, amikor bejelentette a törvények első fázisának bevezetését.

Az állampolgárok ezentúl büntethetőek lesznek erkölcstelen viselkedésért, más vallások terjesztéséért és azért is, ha nem jelennek meg a pénteki imán. A tervek szerint két éven belül lehetővé válik, hogy a lopást a végtagok levágásával, az alkoholfogyasztást és az abortuszt korbácsütésekkel, a házasságtörést pedig halálra kövezéssel büntessék. A szabályok többségét nem csak a muzulmán hitűekre vonatkozóan fogják alkalmazni.

Az apró, kőolaj- és földgázlelőhelyekben gazdag szultanátus alig több mint 400 ezer fős lakosságának kétharmada muzulmán vallású, 13 százaléka buddhista, 10 százaléka pedig keresztény - jelentette az Associated Press amerikai hírügynökség. A nemzetközi emberi jogi szervezetek élesen elítélték a döntést.

"Ez egy tekintélyelvű lépés a brutális középkori büntetések felé, amelyeknek nincs helye a 21. században" - mondta Phil Robertson, a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet ázsiai részlegének igazgatója. Amerikai székhelyű melegjogi szervezetek "borzalmasnak és undorítónak" nevezték a törvényeket, amelyek értelmében halálbüntetés szabható ki az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatért. Bruneiben ritkán bírálják az uralkodó döntéseit, de a saría bevezetését illetően többen nemtetszésüknek adtak hangot. Sokan úgy vélik, hogy az iszlám vallási jog bevezetése ellentmond a szultánságban tapasztalható egyre erősebb modernitásnak, a külvilág felé nyitásnak, illetve ellenkezik a - lakosság többségét kitevő - maláj etnikum gondolkodásmódjával is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?