Bocsánatot kért a dél-koreai elnök a kompkatasztrófa miatt

Szöul |

<p>Bocsánatot kért a nyilvánosságtól Pak Gun Hje dél-koreai elnök kedden azért, mert kormánya nem tudta megakadályozni a kompkatasztrófát, és nem megfelelően intézkedett a balesetet követően.</p>

Hangoztatta, sajnálja, hogy a kormány nem tudta elejét venni a balesetnek, intézkedései, valamint a balesetet követő lépései nem voltak megfelelőek.     Csung Hong Von kormányfő még vasárnap mondott le tisztségéről. Távozását a kompbaleset utáni kormányintézkedések során elkövetett hibákkal indokolta. Úgy fogalmazott, hogy túl nagy terhet róna a kabinetre, ha ő tisztségében maradna. "Az a helyes, ha vállalom a felelősséget, és lemondok" - jelentette ki.    A katasztrófa helyszínén kedden a búvárok még mindig a hajótestben rekedt mintegy száz eltűnt ember után kutattak, de munkájukat nehezítették az erős áramlatok.     A balesetben több mint 300-an, főként diákok és tanárok haltak meg vagy tűntek el. Az azonosított áldozatok hivatalos száma vasárnap 193-ra módosult a korábbi 187-ről. A túlélők mindössze 174-en vannak. A hatóságok a 6825 tonnás komp irányításáért felelős mind a 15 tengerészt letartóztatták.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?