Blanár szerint nem lesznek konkrét eredményei a svájci békecsúcsnak

blanar k

Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminiszter azt mondta, nem számít arra, hogy konkrét eredményekkel zárul a svájci békecsúcs, mivel például sem Oroszország, sem Kína nem lesz ott - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a külügyminisztérium kommunikációs osztálya, és hozzátette, a tárcavezető részt vesz a csúcstalálkozón.

„Azt várom, hogy reálisan lássuk az ukrajnai katonai konfliktus kirobbanását és alakulását, mivel ez fontos előfeltétele a tűzszünet elérésének és a békés megoldás megtalálásának" - mondta Blanár. A miniszter Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnököt fogja képviselni a csúcstalálkozón.

A külügyminisztérium hozzátette, a szlovák kormány szorgalmazza a békés megoldások megtalálását, ezért Szlovákia minden, a békével kapcsolatos kezdeményezést támogat. „Beigazolódik az, amit a kormány mond, hogy a konfliktus harmadik éve nem hoz katonai megoldást. Mindenekelőtt tárgyalásokra van szükség, és diplomáciai megoldásokat kell keresnünk az ukrajnai konfliktus diplomáciai úton történő megoldására" - tette hozzá a külügyminisztérium.

Az ukrajnai békéről szóló csúcstalálkozót június 15-én és 16-án rendezik meg a svájci Bürgenstock üdülőhelyen. Célja megteremteni a feltételeket a magas szintű egyeztetésekhez, hogy elinduljon egy folyamat, amely a nemzetközi jog és az Egyesült Nemzetek Alapokmánya alapján komplex, igazságos és tartós békét hoz Ukrajna számára.

 A csúcstalálkozó témái között szerepel a nukleáris biztonság, humanitárius szempontok, az élelmezésbiztonság, valamint a hajózás szabadsága. Mintegy 90 küldöttséget várnak a csúcstalálkozóra a világ minden tájáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?