Betiltották Kijevben az éjszakai alkoholárusítást

Kijev |

<p>A kijevi önkormányzat határozatot hozott csütörtökön, amelyben megtiltotta a szeszes italok árusítását este tizenegy és délelőtt tíz óra között az ukrán főváros üzleteiben.</p>

Az éjszakai alkoholárusítás tilalmát a 100 fős kijevi városi tanács 86 képviselője támogatta. A testület utasította a főpolgármesteri hivatal illetékes osztályát, hogy a döntésről értesítse a fővárosban működő üzletek tulajdonosait. A tilalom egyaránt vonatkozik a szupermarketekre és a kisboltokra is, nem terjed ki viszont az éttermekre.

A tanács ülésén a határozatot ismertető képviselő, Vladiszlav Mihajlenko elmondta, hogy külföldi országok gyakorlata alapján vezetik be a szeszes italok éjszakai árusításának tilalmát. Szavai szerint hasonló szabályozás van érvényben Svédországban, Finnországban, Lettországban, Litvániában, valamint Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is. Hozzátette, hogy Ukrajnában is több város vezetése vezetett be ilyenfajta korlátozást az alkohol árusítására, tudomása szerint a kárpátaljai Ungvár, valamint Szumi, Luck és Herszon, továbbá Munkácson Poltavában, Kremencsugban és más településeken is tervezik ennek bevezetését. 

A képviselő rámutatott arra, hogy a statisztikai adatok alapján Ukrajnában évente 40 ezren halnak meg túlzott szeszes ital fogyasztás, alkoholizmus okozta megbetegedések következtében.        

A tanács egyik képviselője, Ihor Balenko a vitában kétségének adott hangot afelől, hogy az intézkedés hozzájárulhat az alkoholizmus visszaszorításához. "Ha valami eltűnik a legális kereskedelemből, más mechanizmusok lépnek működésbe" - jelentette ki. Példaként hozta, hogy taxisok szállíthatnak házhoz ezentúl szeszes italt, megjelenhetnek illegális italmérések, esetleg olcsó éttermek nyílnak valójában nem elsősorban ételek, hanem alkohol árusítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?